Thorma Gábor: A Thorma család krónikája - Thorma János Múzeum könyvei 36. (München-Kiskunhalas, 2012)

V. Szüleim története - A magyarországi évek

kiosztotta főztjét, az erre a célra magammal hozott csajkába. Ezt is szüleim mesélték később, de magamnak is vannak erről homályos emlékeim.

A katonák száma abban az időben erősen gyarapodott, új csapatok érkeztek, főleg németek, sokan nyugatról, de keletről is a frontról. A gyülekezésük a küszöbön álló offenzívának volt betudható, amiről nekünk azonban sejtelmünk sem volt. Szüleim egy fiatal német katonával közelebbi ismeretséget kötöttek, amikor az egy szép napon betoppant a szobánkba. Valakit keresett, de téves címet adtak meg neki, így került hozzánk. Jóképű, rokonszenves fellépésű hadnagy volt, aki nevetve adta elő kívánságát. Amikor a katona elnézést kérve távozni akart, apám behívta, leültette, megkínálta valamivel és beszélgetni kezdtek. A jövevény neve Hans Harrauer volt, Kremsből, Alsó- ausztriából származott. Kiderült, hogy már több év óta szolgált a hadseregben, bejárta egész Európát, volt Franciaországban, Olaszországban, Oroszországban és Romániában. Most pedig egységét a falunkban szállásolták be, néhány napos pihenőre és feltöltésre. Egységének az utolsó bevetése a Dunántúlon húzódó fronton volt és résztvett a Budapest felmentését célzó, végül azonban sikertelen támadásokban. Hans érdekesen mesélt élményeiről, megbarátkozott szüleimmel és a következő napokban is többször felkeresett minket. Neki, a frontedzett fiatalembernek is hiányzott a családi légkör, amelyet, úgy látszik, nálunk megtalált. Március elején búcsúzni jött, egysége ismét a frontra ment. (A háború után tíz évvel megint sikerült kapcsolatba kerülni és családunk többször találkozott vele.)

Elkezdődött a „Tavaszi Ébredés” nevű hadművelet, a Wehrmacht utolsó offenzí- vája a háborúban. A támadás célja a Dunántúl visszafoglalása, az ott tartózkodó orosz egységek körülfogása és megsemmisítése volt. A németek komoly erőket vontak össze bevetésre. A nyugati frontról a 6. SS-páncéloshadsereget irányították Magyarországra és 600 páncélos, valamint majd 300.000 német és magyar katona vonult fel az offenzívára. A szovjet hadvezetés számolt a támadással és védőállásokat készített elő, fél millió katona állt rendekezésére a támadás területén. A német páncélosok március 6-án kezdték támadásukat Székesfehérvártól délre. Az akció rossz csillag alatt indult, február végén ugyanis elkezdődött az olvadás, a páncélosok és teherautók sokszor elakadtak a sárban. A támadók áttörték a szovjet védőrendszert és lassan haladtak előre az oroszok szívós ellenállását leküzdve. Március 16-ára kb. 40 km-es térnyerés után elakadt a német támadás, mivel az üzemanyag utánpódása akadozott és az anyagi és számbeli fölényben lévő szovjet csapatok ellentámadásba mentek át. A legyengült német és magyar csapatok nem bírták feltartóztatni a nagy lendülettel előretörő szovjet ellentámadást és a tetemes áldozattal elért térnyerés néhány nap alatt elveszett. Sőt, a szovjetek áttörték az addig három hónapja tartott vonalat Székesfehérvárnál és — előkészített védelmi állások híján — betörtek a Dunántúl nyugati részébe és március 23-ára elfoglalták Pápát is149.

149 Ungváry Krisztián, A magyar honvédség a második világháborúban, Osiris Kiadó, Budapest, 2004, 448-472. oldal

337