Thorma Gábor: A Thorma család krónikája - Thorma János Múzeum könyvei 36. (München-Kiskunhalas, 2012)
V. Szüleim története - A magyarországi évek
Chicagóban élt, ezekszerint túlvészelte a háborút, és utána valamilyen úton kijutott az USA-ba. Diti tehát 1943 szeptemberétől az Angolkisasszonyokhoz járt, a gimnázium 3. osztályába. Nem volt különösebb problémája a beilleszkedéssel, csak az volt szokadan, hogy sokat kellett imádkozni és misére járni. Minden tantárgyat magyar nyelven tanítottak, magyar tankönyvekből. Itt látta Did, hogy a történelemkönyvben az 1848/49-es szabadságharccal foglalkozó fejezetben Thorma János képei szerepeltek, az „Aradi vértanúk” és a „Talpra magyar!”. Tehát itt szembesült távoli rokona, a festőművész János bácsi munkáival. Vele személyesen kisgyerekkorában már találkozott. Apám 1943 őszén új beosztást kapott, a folyamőrséghez került mint vezetőhelyettes. Az intézmény101 feladata volt a hajózható vizeken (lényegében a Dunán meg a Balatonon) felmerülő összes közbiztonsági szolgálat és rendészeti teendők ellátása. Ide tartozott pl. a csempészet megakadályozása, a hajóforgalom ellenőrzése, a part- és kikötőrendészet, valamint a halászat és a fürdés ellenőrzése. A folyamőrséget központilag irányították, és az országos létszáma 1500 személy körül mozgott. Felszerelését elsősorban motorcsónakok és kisebb gőzhajók alkották, de géppuskákkal, sőt kisebb ágyúkkal felfegyverzett motoros naszádok is tartoztak hozzá. Apám munkahelye a budapesti főkapitányságon maradt, de — mint később elmondta — a folyamőrség újpesti révkapitányságán is volt szolgálati szobája. A révkapitányság a közlekedő hajókat ellenőrizte és ügyelt magára a Dunára, mint közlekedési útvonalra. Közben én éltem világomat a budapesti lakásban és a hétvégeken az adonyi Sáncpusztán, ahová többnyire csak anyámmal, nagymamámmal és Ditivel utaztam vonaton, de néha apám is elkísért. Ilyenkor a szolgálati autóján vitt ki minket. Egy ilyen tartózkodáskor Diti egykori kedvenc tanárai a Német Birodalmi Iskolából is meglátogattak bennünket Adonyban. Gernot Dillner és Siegfried Klemm, akikről már előbb is szó volt, ugyanis szabadságot kapott a Wehrmachttól és eljöttek feleségeiket meglátogatni Magyarországon. A két fiatal pár ekkor minket is meglátogatott Sáncpusztán, ahol néhány napot töltöttek családunknál. Dillner a híradósoknál szolgált a keleti fronton és apám, mint később mesélte, megkérdezte őt, hogy hogyan telnek napjai Oroszországban, milyen tapasztalatokat szerzett a hadszíntéren. Dillner, aki ugyan törve, de egész jól beszélt magyarul, azt válaszolta: „Vézdvót le, vasdvót föl.” 101 Az egykori folyamőrségről az Interneten a „http://www.l000ev.hu/index.php?a=3¶m=7525“ cím alatt a következő adatokat találtam: 1922. évi XIV. törvénycikk a magyar királyi folyam- őrség szervezéséről, létszámának, kiegészítési módjainak és felfegyverzésének megállapításáról: 1. § A magyar királyi folyamőrség a folyamrendészet körében felmerülő közbiztonsági és egyes igazgatási rendészeti teendők ellátására rendelt állami intézmény, amelynek szervezetét az alábbi szakaszok korlátái közt, továbbá tüzetes hatáskörét és tennivalóit a belügyminiszter javaslatára a magyar királyi minisztérium állapítja meg. 2. § A magyar királyi folyamőrség minden tekintetben és kizárólag a magyar királyi belügyminiszternek van alárendelve. Személyzetének kiegészítése önkéntes jelentkezés alapján és ugyanazon szolgálati kötelezettség vállalása mellett történik, mint a magyar királyi állami rendőrségnél és a magyar királyi csendőrségnél (...) 3. § A magyar királyi folyamőrség személyzete a szoros értelemben vett folyamőrségi személyzetre és segédszemély- zetre oszlik. A szoros értelemben vett folyamőrségi személyzet egyelőre a 96 tisztet és tisztviselőt, továbbá az 1524főnyi altisztet és folyamőrt meg nem haladhatja (...) 5. § A magyar királyi folyamőrség a közrendnek és közbiztonságnak a hajózható vizeken való fenntartása céljából felfegyverzett úszóműveket használhat (...) 291
