Thorma Gábor: A Thorma család krónikája - Thorma János Múzeum könyvei 36. (München-Kiskunhalas, 2012)

V. Szüleim története - A magyarországi évek

táztak. Néhányan a katonák közül a gyerekek közelében kalácsot ettek. Diti szeszélyből egyszer csak azt mondta:

„Ezek kalácsot esznek és nekünk otthon kenyerünk sincs.”

Mint Diti nekem később mesélte, ezt nem németellenességből tette, hanem csak valami érdekeset, különlegeset akart mondani osztálytársainak, azért mondta ezt az ostobaságot. Alapja nem volt a kijelentésének, hiszen otthon nemcsak kenyér volt bőven, hanem akár kalács és sütemény is, amennyit csak akart. A gyerekek Diti közelében oda sem figyeltek, vagy nevetgéltek a mondásán, de egy osztálytársa, Arányi Katalin, szaladt és megmondta az egyik tanárnak a csoportból. A tanár kérdőre vonta Difit, aki bevallotta, hogy ő tényleg ezt mondta.

Az ügynek folytatása lett, ugyanis apámat másnap behívták az iskolába az igazgatóságra és kérdőre vonták, hogy mi a lánya kijelentésének az oka. Apám, akinek Diti már elmesélte a történetet, a valóságnak megfelelően azt mondta, hogy Difi nem komolyan gondolta, hanem csak tréfából, szeszélyből, fontoskodásból mondhatta ezt a butaságot. Kijelentette, hogy sem ő, sem a családja tagjai nem éreznek ellenszenvet a németek iránt, hanem kifejezett rokonszenvet, tiszteletet éreznek a német nép iránt. Az igazgató nem hagyta annyiban, hanem tovább faggatta apámat, hogy mi lehet az oka egy ilyen megjegyzésnek, és apám magyarázatát nem fogadta el. A dolognak az lett a vége, hogy szüleim elhatározták, hogy Difit kiveszik a Németbirodalmi Iskolából, mivel előre látható volt, hogy ott később is bántani fogják. Az Angolkisasszonyokhoz íratták be, ahol 1929-ben már édesanyám is végzett.

A mellékelt „elbocsájtó” bizonyítványból kiderül, hogy Diti lényegében jeles/jó tanuló volt a hatodik osztályban (az akkori magyar iskolarendszerben a gimnázium 2.

osztályában). Az ügy jellemző fényt vet az akkori helyzetre és a magyarországi német intézmények pozíciójára. Pedig akkor Magyarországot a németek még nem szállták meg, és az ország szuverenitása nem szenvedett még csorbítást. Az ügynek különben egy érdekes mellékkörülménye volt, hogy az árulkodó osztálytárs egy zsidó kislány volt. Vajon őszintén felháborodott Diti megjegyzésén? Vagy hízelegni akart a német iskolavezetésnek, hogy jó pontot szerezzen magának? Vagy csak ártani akart Difinek? Nem lehet tudni. Az 1990-es években Diti résztvett egykori németbirodalmi iskolai osztálytársainak találkozóin Budapesten és azok kiderítették Arányi Kitti akkori lakóhelyét. Amerikában,

290