Thorma Gábor: A Thorma család krónikája - Thorma János Múzeum könyvei 36. (München-Kiskunhalas, 2012)
I. A Thorma ősök
Ugyanekkor némely kutatók a Kárpát-medence lakosságát (szlávok, germánok, bolgárok, avar maradékok) mindössze száz-kétszázezer lélekre, más kutatók kb. háromszáz- ezerre teszik. Ezen helyi lakosság nagy része egy-két évszázad folyamán beolvadt a magyarságba, csak a Felvidéken maradtak meg szlávok nagyobb számban, és alkották a későbbi szlovákságot. A kalandozások korszaka a nemességből álló haderőtől komoly véráldozatot követelt, úgyhogy az évezred végén a nemesség csak kb. egy tizede lehetett az összlakosságnak. A honfoglalásnál a törzseknek és ezeken belül a nemzetségeknek pontos szállásterületeket jelölt ki a fejedelem. Elsősorban a Kárpát-medence gazdaságilag legértékesebb tájain telepedtek le, tehát a legelőben dús, szénát bőven termő és a föld megművelésére alkalmas vidékeken. A magas hegységek, őserdők és a kopár pusztaságok nagyrészt lakatlanok maradtak. A megszállt földterület egy-egy nemzetség tulajdona volt. Ugyanúgy a gazdaság alapját alkotó vagyon (a földművelő, pásztor, halász-vadász szolganép, a ménes, gulya, konda, nyáj) a nemzetség közös tulajdona volt. A termelőeszköz, fegyver, ruházati, háztartási és fényűzési cikk, a sátor vagy ház már ekkor is az egyén vagy a család magántulajdonát alkotta, egy évszázaddal a honfoglalás után a nemzetség közvagyona is fel lett osztva az egyes nemesekre. A nemzetséghez tartozó szolgák vagyont nem szerezhettek és jogtalanok voltak. A magyarság tehát két csoportra, illetve rendre vagy osztályra oszlott, egyrészt a nemzetségek tagjaira — a nemesekre — és a náluk kb. tízszer nagyobb számú, jogtalan szolganépre, a „nemtelenekre”. Ezen az alapszerkezeten a következő évszázadokban több kisebb változás történt, mégis egészen a 18. század végéig a magyarságot lényegében ez a két csoport alkotta. A hosszú, kilencszáz évet átölelő időszak alatt történt változásokat itt nem részletezem, csak röviden szeretnék néhányat megemlíteni. Az árpádházi királyok alatt a nemtelen szolgáknak egy része felszabadult a szolgaságból és szabad parasztság lett, amely földet kapott a királyi várak, a kolostorok környékén és az újonnan alapított városok mellett. Ezek a szabad telepesek, illetve a városokba költöző szabad polgárok adókötelesek voltak a királyi kincstárnak. A nagyobbik rész megmaradt a nemesek földjén és továbbra is végezte a szolgai munkát. 1222-ben II. András király az Aranybullában kihirdette és ezzel megerősítette a nemesség kiváltságos helyzetét, megnevezve jogait. A fontosabb jogok a következők voltak:- nemesek senkinek nem fizetnek semmilyen adót,- nemeseket csak bírósági ítélet után lehet lefogatni és megbüntetni,- nemesek külföldön nem kötelesek hadiszolgálatot teljesíteni,- nemeseket csak a király tudomásával lehet elmarasztalni. További pontok a nemesek öröklési jogát, a király által adományozandó méltóságokat, stb. szabályozták. A nemesek egyetlen kötelességeként az van feltüntetve, hogy ellenséges támadás ellen mind köteles hadba szállni. Mivel állandó katonaságot a király (a testőrségén kívül) nem tartott, külső támadás esetén hadba szólította a nemességet, amely mint „nemesi felkelés” alakított hadsereget (utoljára 1809-ben Napóleon táma17
