Ván Benjámin: Szilády Áron élete - Thorma János Múzeum könyvei 35. (Kiskunhalas, 2012)
Szilády Áronról
De süketek voltak megérteni a szavát, s olyan kegyetlen megtorló intézkedéseket hoztak, amivel a halasi egyház arra kényszerült, hogy nagy értékű ingadanait adja el a záros határidők szorító parancsa miatt. Az egyház birtokaiból eladta az úgynevezett Sóstó fürdőt a 100 kataszteri hold gyönyörű tavával, az úgy nevezett Népszigetet, ami a várost ölelő nádasban volt mintegy 10 holdnyi területtel. Ez a két hely igazán komoly értéket jelentett már akkor is, amikor az eladás történt, látható volt mind a két helynek nagy jövője s így értékben emelkedése. Ezeken felül eladni kényszerült a volt gimnázium helyiségét a templommal szembeni házat, majd a központi iskolának az épületeit telkével, a két városi úgy nevezett szárnyiskolákat, sok kisebb-nagyobb apróbb földjeit. S ami ezeken felül a legnagyobb vesztesége volt az egyháznak, le kellett mondania az egyháznak az elemi iskoláiról, mert a meghajszolt egyház, amelyik a sok per, vádaskodás, intrika miatt alapjában meggyengült, nem bírta hordozni a terheket tovább. Az élet kigúnyolta aztán az egyházkerület bölcsességét, mert a refundálást, amikor az egyház ilyen nagy áldozatokkal teljesítette, s az alapítványok ismét pénzzé váltak, bekövetkezett az I. világháború esztendeje. S a sok alapítólevél a külön kezelt betétkönyvecskével együtt papirossá s szemétté változott. Az egyházkerület bölcsei pedig elhallgattak a felelősséggel, mert az ilyen testületi felelősség csak a szájaskodásra való, annak reális értéke semmi sincs. Az egyházkerület tulajdonképpen semmiért nem felel, de nem is felelhet. A halasi egyház kezén kezeken valóságos fedezete volt az alapítványoknak, de azt az egyházkerület bölcsessége nem látta jónak, neki papiros kellett, betétkönyv kellett, amit úgy lehullatott az élet fája, mint őszön a dércsípés, ahogy lehullatja a lombokat. Szilády keserűen emk'tette meg néha a nagyszájú, „apadt elméjű” papokat, akik „Kerubi makro idem”64 fontoskodnak, s teszik felelőtlenül, nagyképűen az intézkedéseket, s aztán lapulnak a szájasok, sőt odáig süllyednek, hogy mindig a másikra kenik az erőszakoskodást, s olyan pimaszok, hogy „nem egy a szemembe azt merte mondani, hogy ő óva intette a hatalmaskodókat, mert félt mindig a pénztől s csak az ingatlant tekintette időtállónak”. Nekem jutott az alkalom, hogy az egyházkerületnek az arcába vágjam azt, amit Szilády már nem tehetett meg. Én ugyanis egyszer voltam abban a helyzetben, hogy a kecskeméti egyházmegye engem küldött lelkészi képviselőnek, amikor éppen a halasi egyházat arra akarták erőltetni 1948-ban, hogy a lemondás folytán megürült második lelkészi állást töltse be az egyház. A közgyűlésen én kifejtettem, hogy azt nem teheti meg az egyház, mert az úgy nevezett földreform következtében az egyház mindenét elveszítette, s az egy megmaradt lelkészét sem tudja fizetni az intézményeinek rázúduló roppant terhei miatt. Én a saját tanyám jövedelméből élek, s nem a díjlevelemből, amit egyszerűen nem tudnak kiszolgáltatni. Kifejtettem, hogy akkor a zsugorodás állapotát éljük s nem a terjeszkedését. Az egyházkerületet azonban a „magasabb szempontok” irányították, s beszéltek a vezetők a kerület felelősségéről; mindent „átfontoltak”, s különösen hangsúlyozták, hogy lelkészi állás szüneteltetése micsoda káros hatással van, az új nemzedék állásra áhítozói ezt a bűnt nekik nem bocsátanék meg stb. Madách ugyan világosabban magyarázza meg utolsó jelenetei egyikében, amikor az eszkimók szájába adja az emberi örök s igaz kívánságot: „Uram! — teremts több fókát!” De a papi rend keneteseitől őszinte szót kár is volna várni, azért a „magas szempontok” ködébe takarnak mindent. 64 A kerubok nagyon egyformák. A lKir. 6,25-re utal. Valószínűleg a Vulgata szövegét idézi pontatlanul. 59
