Ván Benjámin: Szilády Áron élete - Thorma János Múzeum könyvei 35. (Kiskunhalas, 2012)
Emlékeim Sziládyról
Amikor beérek a sok girbegörbe utcából szeszélyesen épült faluba, szokatlanul kellemes érzés lepett meg. Nyájas s kíváncsi arcokkal találkoztam, szívesen köszöntek az emberek, s amint tudakoltam tőlük a parókiát, szívesen magyarázták. Ahogy a parókia küszöbén átléptem, a szíves háziasszony igen kedvesen fogadott, s Miklós Ödön szobájába vezetett. Miklós Ödön meglepődött, mert azt sem tudta, hogy én közben Csepelyre kerültem. Nagyon meghitten beszélgettünk elhagyott jó principálisunkról, akinek a szomorú sorsa Miklós Ödönt is keserítette. Elmondta, amit azóta is hallott. Az a terve az egyházi fölsőségnek, hogy Sziládyt kényszernyugdíjba tétetik olyan módon, hogy föld javadalmából 100 holdat hagynak neki, s a parókia épületéből egy lakásrészt, mert adminisztrátort nem tanácsos mellé helyezni. Ök is látják — mondja Miklós Ödön — ahogy sokkal nagyobb egyéniséggel van dolguk, hogysem zöldfülű káplánokkal féken lehetne tartani a vénségében is óriási szellemi erejű embert. De ehhez a szándékukhoz most már meg kell várni az új püspök beleegyezését is. Petri ebbe a tervbe belement, de meghalt. Az öregúr nem tagja a nyugdíjintézetnek, s így más megoldást nem tehetnek. De megteszik, mert Kiss Zsigmond szörnyen lázit Szilády ellen, s minden számottevő ember előtt a teljes szellemi összeroppanását, ezt a gyalázatos hazugságot fecsegi. Az új pap a csonka javadalmat élvezi Szilády haláláig. Ez így egyszerűnek látszik, csak úgy vannak ezek is — mondja Ödön — mint az Aiszóposz egere a csengettyűvel. Ez ideig nincs senki, aki a csengőt a macska nyakára rákösse. Kiss Zsigmond sem meri megtenni. Erre azonban új törvény kellene, ami nincs. Utóvégre is Sziládyt hülyének, agyalágyultnak, bolondnak nyilvánítani nem lehet. Azt elfecsegheti Kiss Zsigmond a maga korlátolt eszével, de hogy a Konvent is kimondja, ahhoz igen nagyfejű embereket kellene megnyerni, akik közt pedig sok a Szilády tisztelője, s azok azt mondhatják, hogy egy 84 éves embernél meg lehet várni a véget. Ezeket tűnődtök át Ödönnel, s aztán elkérdezgette sorsomat, amit nagyjából tudott, hiszen ő volt előttem a káplán egy esztendeig. Mindennel ki voltam én békülve, csak abban elégedetlenkedtem, hogy nincsen külön szobám. Irogatni szeretnék, de a nagyfiú miatt nem maradhatok fönt késő estig, mert aludni a fiú nem tud. Viszont én nem tudok aludni a szörnyű hortyogása miatt. Ödön azt mondja: — Nézd, én most már mocsoládi megválasztott pap vagyok, egy hét múltával foglalom el az állásomat, s így ez a helyem megürül. Itt van külön szoba, rendes ellátás, nyugodtan dolgozhatsz. Én, ha kívánod, írok az esperesnek, akivel a napokban találkoztam, mert annak a helyére megyek, s lehet, hogy az is a maga hatáskörében áthelyez, mert ahhoz joga van, de mégis az volna a rendes útja, hogy menj föl Pestre, s kérd a magad áthelyezését. Ez sokkal jobb hely a számodra, mint Csepely. Az öreg Puskás ugyan morózus ember, de adminisztrátor lennél, s így nem szólhat bele a dolgodba. Megtetszett Ödön ajánlata. Sajnáltuk, hogy az öreg pap éppen rokonai látogatásán távol van, de a néni is ebéd közben nagyon biztatott, hogy helyeztessem át magam, s így ebben a megállapodásban távoztam el másnap, hogy én Pestre fölmegyek, s áthelyezésemet kérem, de Ödön is megteszi az ez iránti lépést az esperesnél. A hét egyik napján Miklósnál hétfőn voltam, ez csütörtökön lehetett Pestre utaztam, hogy a helyettes püspöknél kérjem Látrányba való áthelyeztetésem. Amikor a püspök előszobájában várakozók, hallom, hogy nagyon ismerős hangú emberrel élénken s nagy nevetések közt beszélget Takács, s igen jóízűen nevetnek mind a ketten. Szófoszlányok is lehettek, de nem hallgatóztam, sőt szándékkal az ajtótól távol álltam. Feltűnt nekem az előszoba asztalán az ismerős kalap is, de nem tudtam sehogy se rájönni arra, hogy ugyan kié lehet. Az ajtó hamarosan nyílott, s a félig nyűt ajtón háttal nevető jókedvvel fáról ki Gaál István, Szilády káplánja, s Takács biztató szókat intézve hozzá barátságosan nyújtja neki a kezét. Azt hallottam éppen: —Jól van fiam, majd intézkedünk, légy csak nyugodtan. 237
