Ván Benjámin: Szilády Áron élete - Thorma János Múzeum könyvei 35. (Kiskunhalas, 2012)
Emlékeim Sziládyról
Haragvó arccal, velem kezet sem fogva nyomban eltávozott. Nagy diadallal mentünk a főtiszteletű úrhoz, s jelentettük az eredményt, s fölolvastam neki is a természetbeni kívánalmakat. Szinte elhűlt vakmerőségemen, s megsajnálta a megszorított Nagypál Imrét. Úgy emlékszem, 3 db hízott disznó volt, 1 db élő vágásra 1 q súlyban, a másik kettő darabonként 150 kg súlyúak voltak; majd gabona, kukorica, krumpli, hízott ludak, kacsák, vágó csirkék, vaj, túró, tojás, sajt, bárányok, de mindenből annyi, hogy a család összes szükségét fedezte, sőt bővölködhettek a szörnyű ínség s nyomorúság után. — Nohát Bendegúz, sok áldást és hálát kell ezért adnunk, hogy az átoknyilai visszapattanjanak rólad, s meg ne ártson, mert azt hiszem, Nagypál Imre uram visszájára fordítja az imádságát is. Bizony én nem tudom, hogy ez a birtok valójában mit ér, mert a 60 esztendő alatt csak egyszer tekintettem meg. A következő év 1920 szeptemberében nyilvános árverésen adtuk ki a balotai 241 kataszteri holdas lelkészi javadalmi földet, s a keresztanyám által összeállított bérösszegnél jóval nagyobb értéket ajánlottak és fizettek érte, s így még Szilády is meggyőződhetett, hogy alapjában még úgy is olcsó bérlet volt, ha akármennyi átok, szitok ért is végette; s maga Nagypál Imre bánta meg legjobban, hogy haragjában és sértett önérzetében gőgösen visszadobta azt a bérletet, ami neki és családjának nagy meggazdagodására adott lehetőséget. Ezzel megszűnt a gond s a nyomorúság, s megkezdődött a szegény rokonok bőkezű megajándékozásának a lehetősége, majd a vendégek örök özönlése, a zsúrok, a társadalmi kívánságok teljesítése, ami azt a bőséget úgy meg tudta emészteni, hogy bizony a jó főtiszteletű úrnak abból vajmi kevés jutott. Maga figyelmeztette menyét, hogy mindenkiről emlékezzék meg, aki a nyomorúságuk idején bármivel segített, s adja meg a tartozását. Nusi néni aztán értette a módját, hogyan kell „megrázni s megtetézni a vékát”, hogy mindenki örülni tudjon annak, hogy szorultságuk idején bármiben is segített. Nem volt okos életfölfogású asszony, s szívesen segített, de akkor annyi nyomorúságot látott, hogy az a bőség kevésnek bizonyult, s éppen csak hogy megélni tudtak tisztességesen, de ruházatra, vagy éppen Babyka kistafírungozására abból nem jutott. Szilády élete eledelében, öltözetében változatlanul egyforma maradt. Ha temetésre készültünk, az volt a rendes szokásunk, hogy én megkefélgettem ünneplő irháját, s mikor fölöltözött, akkor Babyka ollóval körülnyírta kabátja belsejéből lelógó rojtokat, s föladtam vállára kifakult, zöld palástját, s zöldbe játszó keménykalapjában csendesen megindultunk. Szilády nem tűrte az akkori időben már divatossá lett papi, zsinóros föveget, megmaradt a kalap viselése mellett. Általában nem adott semmit a külsőségekre. Ifjú korában, amint elbeszélte, még a református papok is rendes reverendában jártak azzal a különbséggel a katolikus papoktól, hogy utcán nem hordták, csak egyházi funkciók idején, templomi szolgálatukban s temetések alkalmával. — Nekem is volt még talán három reverendám is, de aztán úgy én is abbahagytam a viselését, azt sem tudnám megmondani, hogy hová lettek. Ahogy gondtalanabbá vált a parókián az élet, Nusi néni nagyon megszánta a magánosán élő s csekély kegydíjából tengődő Egri Kálmánnét121, az elég neves színigazgatónak az özvegyét, aki maga is színésznő volt, s megkérte Sziládyt, hogy odavehetné-e, mert így könnyebbé válik számára segélyezése s gondozása. — Már hogyne vehetnéd ide szegény gyámoltalan s érdemes asszonyt. 121 Egri Kálmánnak három felesége volt, itt vélhetőleg harmadik és egyben utolsó feleségéről van szó Rónai Kovács Karoláról (1853-1920). 177
