Ván Benjámin: Szilády Áron élete - Thorma János Múzeum könyvei 35. (Kiskunhalas, 2012)
Emlékeim Sziládyról
jük Schilling főgondnok urat, hogy mint ügyvéd, ő fogja kezébe az ügyet, de ezt az embert meg kell fizettetni, aztán pedig a bérletből el kell távolítani, ha makacskodik. —Jól van, megpróbálhatod, csak el ne veszítsd a higgadtságodat. Majd meglátjuk, mire mégy vele! Kértem aztán Sziládyt arra, hogy amikor behívatjuk, menjen be a belső szobájába, s ne tárgyaljon vele. — Jól van — s elnevette magát — ezt is megteszem a kedvetekért. A behívatott Nagypál Imre uram ünnepi ruhájában a megjelölt órára pontosan megjelent. Az irodaajtaját zárva találta, Nusi néni a folyosóra nyíló ebédlőből kiabált: — Erre tessék jönni Nagypál bácsi, mert itt vagyunk. A belépőt szívesen fogadtuk, s leültettük. Komoly tisztelettel én szólítom meg a hölgyek társaságában: — Nagypál Imre uram, főtiszteletű urunk gyöngélkedik, azért engem bízott meg, hogy kegyeddel a bérlet ügyében tárgyaljak itt a családja jelenlétében. Csak ennyit mondtam, de Nagypál Imrének ez is elég volt. Haragos s gőgös tekintettel végigmért, nyomban fölállt, s azt mondta: — Tiszteletes úr, vegye tudomásul, hogy én a fejhez jöttem s nem a lábhoz! Én magával nem kötöttem, nem is oldok. Ha most beteg a főtiszteletű úr, majd jövök akkor, ha meggyógyul — s ezzel egyszerűen megfordult és eltávozott. Az asszonyok egyszerre elcsüggedtek, Nusi néni sírva fakadt. Én pedig kacagtam, s azt mondtam, hogy csak a főtiszteletű úr be ne adja a derekát ennek a gőgös, zsíros parasztnak, majd leül az velem tárgyalni, s boldog lesz, ha tárgyalok vele. A másodszori meghívást írásban adtam, s néhány kemény szóval észre térítettem, meg aztán Nagypál Ferenc ügyvéd unokaöccse is fölvilágosította, hogy nagy ostobaságot követett el a „fehérpénzzel”, s így az idézésemre eljött, s szóba állt velem. Ügyvédi kioktatás látszott meg rajta, mert nyomban kékpénzzel való fizetést akarta cselekedni. — Én tisztességben voltam bérlője a főtiszteletű úrnak, azért a békesség kedvéért újra hajlandó vagyok megfizetni. Akkor azzal a pénzzel kellett fizetnem, mert az járta. Nekem is el kellett fogadnom, mert hogy nem magam csináltam azt se, hanem úgy kaptam. Azt mondtam neki: — A fizetést elmulasztotta, szerződés nincs, most már ha békét akar, akkor felezünk. Ez a tárgyalási alap. Ha ez nem tetszik, az ügy perre megy. Döntsön nyomban, hogy ez alapon tárgyal-e velem, vagy majd Schilling ügyvéd úr intézi tovább. Tekergeti a nyakát s azt mondja: — Én a főtiszteletű úrral szeretnék tárgyalni, mert azzal kötöttem. Majd mi megértjük egymást. — Azt az öregembert az izgalmaktól meg kell kímélnünk, azért ezt a kívánságát kereken megtagadjuk — volt a válaszunk. Új tűnődés s új gondba merülés után azt kérdezi: — Hát, úgy mit kérnének, mert a felezésről szó sem lehet, hát hogy felezzünk, mikor arra mi nem készültünk el. Azt időben kellett volna tudni, nem ilyen későn, amikor már majdnem benne vagyunk a másik gazdasági esztendőben. Erre én az előre összeállított természetbeni kívánságokat fölolvastam, amit ha megád, a felezéstől eltekintünk. Szegény keresztanyám állította össze a természetbeni bér összegét, mert ő ismerte a birtokot, s a saját birtokához arányítottá okosan. Nusi néniék, akiknek ezt a listát összeállítva megmutattam, elszörnyülködtek, s eleve mondták, hogy az teljesíthetetlen. A főtiszteletű úrnak nem is engedték megmutatni, nehogy a megbízást visszavonja. Nagypál Imre hallgatja. Tűnődik pár percig, aztán fagyosan megszólal: — Csúfságra nem hagyom magam tönni a felezéssel, inkább megadom. De azt is megmondom, hogy tovább bérlője ennek a birtoknak nem leszek. Megadom ezt a temérdek sok mindent a 19-es esztendőre, meg a 20-ra, mert hogy most már abba fordultunk bele, de ilyen árenda mellett ez a birtok nekem nem kell tovább. 176
