Ván Benjámin: Szilády Áron élete - Thorma János Múzeum könyvei 35. (Kiskunhalas, 2012)
Emlékeim Sziládyról
Amikor már ez a hang is megszokottá vált, de a nép tömegeiben nem bírt gyökeret verni, újra egy oktáwal följebb kezdték a siratását az egyháznak: — Ez a vén marha nem tud megdögleni, mit várjuk a végét?! S ez így ment tovább, de ezt mindig ugyanaz a 15-20 ember mondta tanári vezetés mellett, s az orcátlanok azt merték állítani, hogy ez a „nép szava”, pedig a nép végtelen ragaszkodással érzett Szilády iránt. Szilády a szelídebben szólók nyelvén „kerékkötő”, a durvák nyelvén „hülye”, az aljasok száján a „vén marha” volt; s ezekkel a jelzőkkel ékesítették, azt a nagy férfiút, aki az utolsó pillanatáig szelleme teljes erejét bírta. Sziládynak megbocsátani nem tudták a katedrájára éhesek, hogy él. Halas az ország egyik legnagyobb javadalmazású helye s úgy ezt 60 éven át „élvezni” megsokallták a türelmedenkedők, s fölhasználták a zavaros időket, s készek voltak erőszak útján is félretaszítani. Ez a szervezett társaság Halas város intelligenciáját meg is tudta méte- lyezni, de a néppel nem bírt. Az úri rendhez tartozók s utánzóik — az iparosok — átvették az aljasok megfogalmazott jelszavát: - Szilády nem érti meg a kor szellemét! Ezt a gyalázatos, üres jelszót röppentették mindenfelé, s ennek hangoztatásával élték, s élvezték saját „intelligenciájukat!” Mintha bizony olyan szellem, olyan mélységekbe nyúló bámulatos értelem nem tudta volna a mindenféle színnel mázolt zagyvaságokban, erkölcstelenségekben Isten és haza elleni támadásokban meglátni a „bűnt”, a Sátán munkáját. A forradalmi állapotokon s a „vívmányokon” lelkesedtek talán jóhiszeműen gondolhatták azok ellenzőiről, hogy konzervatívak, az ő fogalmaik szerint ostobák; a népről pedig, hogy az új ember igényeit nem értik. Szilády csudálatos tiszta látással, éles eszével látott meg mindent. Vénember létére hatalmas erővel és bátorsággal fogta meg a gyeplőt, amikor a kommunizmus idején az első, a gyülekezési jog megvonása miatt, az egyeden presbiteri gyűlést tartotta. Báthory Gábor lelkészjellegű tanár jó szándékkal ugyan — később is ő viselte legcsendesebben magát — azt jelentette a Pestről egyházforradalmi hírekkel megjött ifj. Bernáth Lajos III. éves teológus elbeszélése után, hogy a pestiek Petri Elek püspököt detronizálták, s fiatalemberekből alakult „papi tanács” kormányoz már a püspöki székből, s a lelkészeket is egyre cserélgetik, amiért azt ajánlotta, hogy az új idők szelleméhez híven értsük meg a kor intő szavát, s a presbitérium alakítson egy bizottságot, azaz „tanácsot”, s az az elaggott lelkész mellett permanenciában105 maradjon. A lelkésztanár beszéde nagy izgalmat keltett. A hír pusztán maga elég lett volna, hogy a robbanékony szelleműek elveszítsék higgadtságukat, hát amikor ilyen komoly, előrelátó s átfontolt tanácsot kaptak. Szilády fölállt. Feledhetedenül szép volt galambősz, megritkult, kuszáit, lágy haja. Szemei tüzeltek, a hangja, mint orgonazúgás búgott. Mindenki rámeredt. Tengerből kinyúló szikla lehet ilyen, amikor a vihar paskolja hozzá a tarajos hullámokat, s rajta minden csepp víz tajtékká törik, mint amilyen Szilády volt. A városháza előtt azon vasárnap délelőtt nagy beszédek folytak. A vargák, a pirosítóárusok, a piktorból lett népvezér; nagy tűzzel, kézzel-lábbal, ököllel verték a nép fejébe az új rend, a terror szellemét. S a pénztárhelyiség ablakai, ahol a presbiteri gyűlést tartották, az ácsorgók kavargó tömegére bámult. Ott zaj, moraj, mint alaphang rezonált folyton a süvöltő beszédekre, idebent síri csönd lett a félelmes erő láttán. A győzhetetlenség fölsége borult a kishitűek félénk csoportjára. 105 Ügyelet, készenlét (latin). 135
