Ván Benjámin: Szilády Áron élete - Thorma János Múzeum könyvei 35. (Kiskunhalas, 2012)

Emlékeim Sziládyról

lem, hogy a szószékre tisztességes előkészülettel lépjen, ott komolysággal viselkedjék, s amit én egy hosszú életen át megbecsültem, azt éretlenségeivel meg ne gyalázza! Iszonyú volt a hang, s mint a félelmesen bömbölő oroszláné, a szemei szikrákat szórtak, az arca lángban égett, az öklével mindig az íróasztalára csapott, valahányszor a „nem tűröm”-öt mondta. Az utolsó mondat után, mire kimerült, szünetet tartott, s aztán úgy felém hajolva azt kérdezte: — Megértette?! — s szemei villantásával adta tudtomra, hogy hozzám nincs több szava. Még pár pillanatig ott álltam. Egy zokszót nem tudtam, nem bírtam mondani. A magam megszégyenülésénél és fájdalmánál nagyobb volt bennem az öregemberért érzett felelősség és szánalom. Attól féltem, hogy az indulat roppant ereje agyának ereit megpattantja. Az az elhatározás fogamzott meg bennem, hogy magam kérem nyomban az elhelyeztetésemet, azért csendesen, de már az elhatározás következtében nyugodtan válaszoltam: — Megértet­tem — s meghajtva előtte magam, csendesen eltávoztam. Amikor szobámban belerogytam az íróasztalom karosszékébe, s újra meg újra átéltem mindent: a haragot, a szemek tüzét, a mondottakat; akkor tört ki belőlem a mély fájdalom. Tudtam, hogy idegen tűz szikrája gyújtott föl lobogásra, s az a lelkesedés, amivel szolgáltam, az mind idegen itt, ahol addig a rezgős szószéki hang volt a megszokott, s Sziládynak egyéni félelmes ereje, s elragadó, mély bölcsessége; s így én, akit nem a pápai, a pesti tanárok nevel­tek, hanem P. Butykay Antal96 ferences szerzetes s Prohászka Ottokár gyújtott lelkesedésre, csak idegen lehetek. Megértettem, hogy választanom kell. Vagy én is azt a sivár, üres, csak pátoszokban tengődő szószéki szereplést választom, s akkor boldogulok, vagy távoznom kell. Mert ha még Szilády már kétszer is csak „bukfencvetésnek” tartja azt, ami a szívemből fakad, ami meggyőződésem szerint a tiszta evangélium hangja, aminek az igézetes szépségé­ről lemondani nem tudok, akkor minél előbb távoznom kell elsősorban Sziládytól, s aztán talán ettől a kiszáradt életű egyháztól is. Ezek a tépelődések kínoztak egész nap s az átvirrasztott éjszakán. Másnap Bagó Bálint bejött hozzám is, aki menyasszonya látogatására érkezett Halasra. Elsőben Sziládynál tisz­telgett, s aztán jött be hozzám. Nagyon szomorú volt Bálint is, s annyi testvéri érzéssel mondta: — Menj el Béni, minél előbb, mert olyan elkeseredett ellened az öregúr, hogy kínzód, ha itt maradsz. Nem nyilatkozott különösebben, de a te szószéki beszédjeid ellen olyan fölháborodással beszélt, hogy csak makogni tudtam én is. Mondtam én ezt néked, hogy nagyon Prohászka hatása alatt vagy. Nagy ember, de csak nem kálvinista az. Ezt az öregúr előtt nem is mertem említeni. Hanem tudod, mit tégy? Menj el Szabolcska Mihály bátyámhoz Temesvárra. Pár nappal voltam vele együtt otthon, mert tudod, hogy unokabá­tyám, s azt mondta, hogy a káplánját megválasztották, s éppen engem is kért, hogy ajánljak neki jóravaló embert. Menj el hozzá, hiszen a Laci fiát jól ismered te is. Ahogy Bálint ezt mondta, nyomban bementem Sziládyhoz, s pár napi szabadságot kértem. Hidegen meghallgatott, s minden ellenvetés, vagy érdeklődés nélkül elengedett. Azt mondtam ugyan, hogy az olasz harctérről megérkezett Gyarmati Sándor barátomat is meg szeretném látogatni. Tényleg az is szándékomban volt, de a másikról hallgattam előtte. Este már gyorsvonaton robogtam Temesvár felé, s másnap jelentkeztem Szabolcska Mihály- nál97. 96 Van Benjámin pesti tartózkodása során rengeteget hallgatta Butykay páter prédikációt saját visszaemlékezései szerint. 97 Szabolcska Mihály (1861-1930) református lelkész, költő, az MTA tagja. 1899-1928 között temesvári lelkész. 121

Next

/
Oldalképek
Tartalom