Szakál Aurél (szerk.): …Legyen világosság - Thorma János Múzeum könyvei 34. (Kiskunhalas, 2011)
A kiskunhalasi zsidóság a 18. századtól 2011-ig - Fésüsné Bakos Ágnes: Holocaust Európában. Holocaust Kiskunhalason
két vonat ment Auschwitzba és egy Ausztriába. Szegedről pedig két vonat ment Ausztriába és csak egy Auschwitzba, míg Kecskemétről mind a három vonat Auschwitzba ment. így „ korrigálták’’ a szegedi másodikvonat helytelen irányítását. Mi nem mentünk el a második vonattal sem. Apósom, Dr. Holländer Ignác ügyvéd a megfontolások embere volt, ezért mindig azt hangsúlyozta, hogy ne siessünk, várjuk meg a legutolsó transzportot. Nagyon elszomorító benyomást tett ránk, hogy mind az első, mind a második transzport után igen sok csomagot visszahoztak a vasúttól. Láttuk, hogy Schwarc Ignác, volt hittanárunk tolókocsiját is visszadobták a téglagyárba. Nagyon öreg és gyenge volt, kocsi nélkül meg sem tudott mozdulni. Mi ekkorra már felkészéltünk a továbbutazásra. Június 28-án indítottak bennünket útnak kor a hajnalban. Gyalog kellett a mellékutcákon át a Rókusi pályaudvarra mennünk, ahol egy mellékvágányon üres tehervagon szerelvény várt ránk, amelyet német SS katonák őriztek. Kb. 60 fő került ismét egy vagonba, úgyhogy ülve egymás mellett elfértünk. A hangulat rémes volt, többen idegrohamot kaptak, mások némán ültek, és ha szóltunk hozzájuk, nem válaszoltak. A kísérő SS katonákról hamar kiderült, hogy bácskai sváb legények, régi volksbundisták. Mind tudott magyarul. Alig helyezkedtünk el, máris kopogtattak az ajtónkon, hogy most egy aktatáskára, most egy női retikülre vagy fehérneműre van szükségük. Mi persze a yéppisztolyos alakoknak nem mertünk nemet mondani, akinekmégvoltvalamije, odaadta. így ment ez egész úton. A vonat rohant velünk az ismeretlen felé. Ajtóink le voltak plombáivá, nem is kíséreltük meg, hogy valamilyen nyíláson át friss levegőt kapjunk. Csak a vagonok két végén lévő kis ablakokon próbáltunk meg ágaskodva kikukucskálni, hogy merre is visz az utunk. Eleinte találgatások voltak, később én felismertem, hogy a Szeged-Budapest útvonalon haladunk. Ez kissé megnyugtatott bennünket, mert azt hittük, hogy Budapest környékére, tehát Magyar- ország belterületére visznek bennünket. Amint azonban Budapest alá értünk, láttuk, hogy nem a Ferencváros felé megyünk, hanem - mert megállás nélkül robogtunk át a Dunán - Kelenföldön keresztül a nyugati országrész felé. Szegedtől meg sem álltunk egészen Hegyeshalomig. Itt volt egy kis szünet, és a szellőző ablakon kitekintve sárga karszalagos zsidó munkaszolgálatosokat pillantottunk meg. Szólni nem mertünk nekik, mert az SS őrök körülöttünk bolyongtak, de sikerült egy-két megírt levelezőlapot nekik kijuttatni. Nemsokára ismét elindultunk, és az osztrák határon át egy előttünk ismeretlen állomáson, Gän- sensdorfban álltunk meg. Itt kinyitották a vagonok ajtaját, és szabad volt vizet vételeznünk és jól megmosakodnunk. Itt álltunk egy mellékvágányon két teljes napon át. Megint eszünkbejutott, amit a külföldi rádiókból hallottunk, hogy a Varsó környékén álló vonatokba gázt eresztettek a németek, és így pusztítottak el sok zsidót. Mi is őrséget szerveztünk, akik éjjel is figyelemmel kísérték őreinket, minden eshetőségre felkészülve. Két nap után ismét megindult a szerelvény, és rövidesen megállt egy nagy barakk-tábor előtt. Ez a strasshofft Durchgangslager volt. Strasshoff Bécs rendező-pályaudvara. Alig ért be a vonat a mellékvágányra, amikor újabb SS különítmény fogott közre bennünket. A vagonokból kiszállítottak bennünket, de nem volt lehetőség bemenni a táborba. Itt tudtuk meg aztán, hogy a szegedi második vonat utasai voltak abban a részben elhelyezve, ahová minket irányítottak volna. A tábor melletti szabad mezőre tereltek bennünket. Sárgahomokos mező volt, eléggé tisztának látszott. Itt két napot töltöttünk el. A mező mellett volt egy akácos erdő, ahol azokat az embereket helyeztük el, akik nehezen bírták az utazást, vagy megbetegedtek az úton. Ezt az akácost mi úgy hívtuk, hogy „ Waldsanatorium ”. 89
