Szakál Aurél (szerk.): …Legyen világosság - Thorma János Múzeum könyvei 34. (Kiskunhalas, 2011)
A kiskunhalasi zsidóság a 18. századtól 2011-ig - Fésüsné Bakos Ágnes: Holocaust Európában. Holocaust Kiskunhalason
A korlátlan antiszemita uszítás veszélyeit az 1942. március 9-én miniszterelnökké kinevezett Kállay Miklós, és a mögötte álló politikai körök ismerték fel. Megkísérelték gátolni a helyzet romlását, korlátozni és mérsékelni a folyamatosan áradó gyűlöletet. De Kállayra túl nagy nyomás nehezedett, így „kénytelen” volt újabb törvényeket hozni a zsidók ellen. Zsidóellenes nyilatkozatokat tett és engedélyezte, hogy több ezer munkaszolgálatost a bori rézbányákba küldjenek, és többtízezermunkaszolgálatosthurcoljanakki Ukrajnába. „A zsidók tevékenységének korlátozása a gazdasági életben nélkülözhetetlen feltétele annak, hogy a magyar nép gazdaságilag előrehaladjon, márpedig ez a mi legfőbb célunk, és ezzel senki és semmi nem szállhat szembe.”17 Az ún. negyedik zsidótörvény (1942. VIII. te.), melyet 1942. szeptember 6-án hirdettek ki, teljes körű tilalmat mondott ki a zsidók mezőgazdasági ingatlanszerzésére és birtoklására. Ezzel megfosztotta a zsidó vallású vagy származású magyar állampolgárokat az utóbbi 100 év során szerzett tulajdonuktól. A negyedik zsidótörvény minél sürgősebb bevezetésében a kiskunhalasi országgyűlési képviselő, gróf Teleki Mihály is közben járt Kállay Miklós miniszterelnöknél. A harmadik és a negyedik zsidótörvény életbe lépését követően a hatálya alá eső vállalkozások, üzletek vezetőit keresztény személyek váltották fel. A zsidó tulajdon átadását nemzsidó kezekbe akkoriban, német mintára „ árjásítás ”-nak nevezték. Ezek után a Kállay-kormány mégis úgy döntött, hogy megpróbálja az időt húzni a zsidó kérdés végleges megoldásában. Kijelentette: „az ország érdekeiért megteszek mindent, amire csak képes vagyok, és elmegyek akár a legvégső határig, de nem tudom és nem is akarom eltűrni, hogy bárki is foltot ejtsen Magyarország becsületén és hírnevén, vagy hogy politikai szélsőségességükkel, hitvány propagandájukkal nemes célunkat, a nemzeti erők összpontosítását meghiúsítsák”.18 Kállay azt szerette volna megakadályozni, hogy az ország idegen katonai megszállás alá kerüljön. Ennek ellenére gyakran kétértelmű és megalkuvó álláspontokat hirdetett. Politikájának gyengeségei 1944 márciusának elején gyújtópontba kerültek, amikor már minden jel arra mutatott, hogy küszöbön áll a német megszállás. A Magyarországot közvetlenül fenyegető veszély ellenére nem tette meg a döntő katonai ellenintézkedéseket, így a zsidóság sorsa végleg megpecsételődött. A német hadsereg 1944. március 19-én megszállta Magyarországot. Megkezdődött a zsidókérdés „végleges megoldása”. Adolf Eichmann SS-alezredes, a Gestapo zsidóügyi osztályának vezetője és tisztjei elhatározták, hogy a magyar zsidóság áttelepítésének nevezett teljes deportálását gyorsan és radikálisan haj tj ák végre. Horthy Miklós kormányzó jóváhagyásával SZTÓJAY DÖME miniszterelnök, JAROSS ANDOR belügyminiszter, ENDRE LÁSZLÓ és BAKY LÁSZLÓ belügyi államtitkárok odaadó lelkesedéssel kezdték meg a 14 milliós ország „zsidótlanítását”. Hazánkban a deportálások májusban kezdődtek meg. A deportálás csendőrkerületenként, illetve a németek által meghatározott zónák szerint folyt. A sort a kassai VIII. csendőrkerület (I. zóna) nyitotta, majd a IX. és X. csendőrkerületek, Kolozsvár és Marosvásárhely központtal (II. zóna) következtek. AIII. zónát a II. és VII. csendőrkerületek jelentették, Székesfehérvár és Miskolc központtal. A IV. zóna Szeged és Debrecen központtal, az V. és VI. csendőrkerületeket foglalta magában. Ezután következett az V. zóna, amely Szombathely és Pécs központtal a III. és IV. csendőrkerületeket jelentette. A sort Budapest és környéke (I. csendőrkerület) zárta volna, de a fővárosi zsidók deportálására nem került sor 1944 tavaszán és nyarán. 69
