Szakál Aurél (szerk.): …Legyen világosság - Thorma János Múzeum könyvei 34. (Kiskunhalas, 2011)

A kiskunhalasi zsidóság a 18. századtól 2011-ig - Fésüsné Bakos Ágnes: Holocaust Európában. Holocaust Kiskunhalason

kát intézzük a Mindenhatóhoz, hazánkra és reánk is árasztott kegyelemért, de az élet minden egyéb viszonyaiban honfiak, csak MAGYAROK vagyunk !”13

A zsidóság keserű imája nem hallgattatott meg. 1939. május 4-én hatályba lépett a második zsidótörvény. A törvény nem vallási, hanem faji alapon különítette el a zsidókat. Megtiltotta, hogy köztestületek alkalmazottai, kamarák tisztségviselői, lapszerkesztők legyenek, valamint korlátozta részvételüket a gazdasági életben, és 6 %-ra csökkentette arányukat az értelmiségi foglalkozásokban is.

A zsidók elleni általános ellenszenvet és gyűlölködést jól tükrözi az, hogy megszokottá vált, ha egy zsidót megvertek és megaláztak, vagy csak egyszerűen kiközösítették őket. 1939. február 3-án a budapesti Dohány utcai zsinagóga előtt a hungarista, fasiszta nyilaskeresztes mozgalomhoz tartozó személyek megtámadták a szombati imáról távozókat. Kézigránátot dobtak a tömegbe, 22 személyt megsebesítettek, többen belehaltak sérüléseikbe.

Az esemény után a szervezetet feloszlatták, majd két héttel később Teleki engedélyezte, hogy a megszűnt szervezet tagjaiból megalakuljon Szálasi Ferenc Nyilaskeresztes Pártja. Maga Szálasi ebben az időben a szegedi Csillag börtönben raboskodott.

Magyarországon kevéssel a háborúba való belépés (1941 június) után bevezették a kötelező munkaszolgálatot. A kötelezettség főként a fegyveres szolgálatból kizárt zsidókra vonatkozott. Végül a felső korhatárt 60 évben állapították meg. A munkaszolgálatosok többnyire a keleti fronton, a katonákénál sokkal rosszabb ellátás és felszerelés mellett végeztek nehéz fizikai munkát. A korábban szerzett katonai rangjuktól megfosztották, és sárga karszalag viselésére kötelezték őket. A rossz körülmények és a fegyveres „keretlegények” kegyetlensége folytán sokan elpusztultak közülük.

„...A 30 kilósok egy külön társadalom. Ezek azok a zsidó munkaszolgálatosok, akik Oroszországból hazatérőben ezer kilométert gyalogoltak, s akiket egy vasúti állomáson marhaszállító vagonokba zsúfoltak, a kocsikat lezárták és Magyarországra hozták őket. Ideérkezve több napig álltak ezek a vagonok a síneken. Amikor végre kinyitották az ajtókat, csontvázak támolyogtak ki a fertelmes piszokból, bűzből, s az úton kimúlt bajtársak hullái közül. A túlélők azok a bizonyos 30 kilós emberek, akik elképzelhetetlen körülmények között dolgoztak másfél évig Oroszországban. Ezek jöttek haza étlen-szomjan a leolmozott marhavagonokban betegek és halottak között, ezeket engedték ki megérkezésük után négy nappal ebből az ördögi fogságból. Ok, a túlélők, a 30 kilós emberek. Sokat fognak még róluk írni és beszélni az egész világon, mert vértanúságukhoz alig akad hasonló a mártírok gazdag történetében.”14

Hazánkban 1941 június végéig végrehajtották a két zsidótörvényt, és ezzel kiszorították az érintetteket bizonyos munkakörökből és foglalkozásokból. A felszított gyűlölet a mindennapi életben is jelentősen meggyengítette az együttélés szálait.

Teleki hivatali utódául kinevezett Bárdossy László beiktatási beszédében a legfontosabb kérdésnek a zsidókérdést jelölte meg 1941. április 24-én.

„Szükség van a második zsidótörvény egyes alapvető rendelkezéseinek szabatosabbá tételére ... a zsidó fogalmának egyszerű, világos s a különböző felekezeti és faji szempontokat össze nem vegyítő, határozott megállapítására ... törvényes úton meg kell akadályozni a zsidóság elkeveredését a nem zsidókkal. Az ország gazdasági életének kulcspozícióit nem szabad zsidó-, félzsidó - vagy strómankézben hagyni.”15

1941. augusztus 8-án kihirdették a harmadik zsidótörvényt (1941. XV. te.) , mely a legnyíltabb és leggorombább fajüldöző törvény volt Magyarországon. Fajvédelmi rendel67