Szakál Aurél (szerk.): …Legyen világosság - Thorma János Múzeum könyvei 34. (Kiskunhalas, 2011)
A kiskunhalasi zsidóság a 18. századtól 2011-ig - Ö. Kovács József: Zsidók Kiskunhalason a 18. század elejétől a 20. század elejéig
kólákat. 1853 és 1860 között ismét megtiltották a zsidók számára az ingatlanszerzést. Az 1867: 17. te. kimondta a zsidó politikai és polgári jogegyenlőséget, a vallásira 1895-ig kellett várni, bár azt is csak mintegy két éves előcsatározások után tudták elfogadtatni.11 A település 1876-ig a Hármas Kerületbe betagolt Halas mezővárosa helyzeti energiái és történelmi körülményei miatt nyugat-európai értelemben kevés városias jegyet őrzött.12 A török hódítás nyomán, a pusztásodás rohamos terjedésével, a legelőterület megnövekedésével és a, nagyállattartás uralkodóvá válása által, illetőleg a lakossági törekvések révén a 18-19. század fordulójára már nagyrészt kialakult a városkörnyéki tanyahálózat. A város és vidéké nek homokos, buckás, sok helyen szélhordta földjein a gazdálkodás csaknem kizárólagosan marha-, ló-, de leginkább juhtartásból állt. A helyi gazdaság nem-agrár szektorainak fejletlensége folytán a lakosság csak nagyon lazán kapcsolódott a piachoz, a termelés lényegében önellátó maradt. S ha létezett is piaci kereslete az itteni agrártermékeknek (gyapjú, bőr), az azokat értékesíteni képes lakosok már annál kevesebben voltak. S összességében hiányoztak a szervezési feltételek is. Az egyéb ismert nehézségek mellett itt elég arra hivatkozni, hogy ez a paraszti üzem vagy másképpen fogalmazva, mezővárosi érdekközösségi szabályozás alatt álló termelés jóformán csak tavasztól őszig működött. S az állattartás révén megmutatkozó tőkeakkumuláció is csak nagyrészt lehetőség maradt. Halason a török hódítás alatt, s az 1745. évi redempció idejéig, csaknem kizárólag református vallású lakosság élt. A katolikus betelepítés az 1766. évi helytartótanácsi döntés (a más vallásúak beköltözését tette lehetővé) következtében indult meg, amely azután - a témánk szempontjából különösen lényeges - egyéni és közösségi konfliktus forrása lett. Ez utóbbira egy példa: a katolikusok még 1803-ban is panaszkodtak, hogy az ingatlanszerzésben gátolják őket. Ez a felekezeti viaskodás, szembenállás a helyi mindennapi életben még a 20. század első felében is jól látható volt. így például mereven tiltották a katolikusok és reformátusok közötti házasságot, de még az utcán közösen sétálókat is megszólták. Ismereteink szerint a tanácsi vezetést a 19. század közepéig-végéig nagyrészt a református presbitérium tagjai alkották. A lakosság vertikális tagozódását - a vagyon, a tekintély mellett - leginkább a rendi állás, pontosabban a redempcióig állandóan visszavezetett redemptus, irredemptus és egyéb köztes, réteg-státushelyzetek határozták meg. A horizontális megosztottság pedig eleve adott volt: a vallás, az életmód, a műveltség révén kialakult - még eléggé nem ismert - hálózat volt ez. (1. táblázat) Az 1739. évi pestisjárvány után a halasi népesség a 19. század elejéig lendületesen növekedett. A katolikusok betelepítése a közvetlen létszámemelkedésen túl is erősítette a természetes szaporodás pozitív mérlegét, hiszen ők viszonylag korán házasodtak és a nők házas termékenységének aránya - a református asszonyokhoz képest - magasabb lehetett. Az 1810-es évekbeli megtorpanás után az 1820-as évektől a reformátusok és katolikusok demográfiai folyamatai jelentősen eltértek egymástól, amelynek alapvető jellemzője volt az utóbbi népesség lépcsőzetes növekedése. Ugyanakkor, nagyrészt a kecskemétihez hasonlóan, míg a reformátusok számára a nagy járványoktól mentes időszak csak 1873 után köszöntött be, a katolikusok esetében ez a változás az 1855. évi kolera után történt meg. Akét vallási közösség fejlődésének különbözőségei több okra vezethetők vissza, de a reformátusok visszaszomlásában minden bizonnyal szerepet játszott a gyarapodó vegyesházasságok száma, illetve a katolikusok körében megfigyelt magasabb születési arányszám. A 14
