Szakál Aurél (szerk.): …Legyen világosság - Thorma János Múzeum könyvei 34. (Kiskunhalas, 2011)
A kiskunhalasi zsidóság a 18. századtól 2011-ig - Ö. Kovács József: Zsidók Kiskunhalason a 18. század elejétől a 20. század elejéig
keresztény iskolákat, amely a konfliktusokkal együtt, de a társadalmi integráció szempontjából, különösen a későbbi évtizedekben vált jelentőssé. Az 1770-es és 1870-es évek közötti időszakot a zsidóság történetében az emancipáció évszázadának szokás nevezni.6 Ha 1770 táján az angol, francia, német, vagy magyar zsidó kifejezés tartalmi jelentését nézzük, akkor ezek elsősorban az illető személyek földrajzi hovatartozására utaltak. Száz évvel később viszont már sokkal inkább kifejezték a kettős kötődést, azaz az illető egyszerre vallotta magát a zsidósághoz és egy-egy nemzethez tartozónak. A 19. század a nacionalizmusok kora is, amely azt jelentette, hogy a terület, az állam és a nemzet triászát kifejező folyamat beolvasztó ereje igen erős volt. A zsidóság, mint közösség sokak szemében „önálló nemzetet alkotott a nemzetben”, amelynek megváltoztatására különböző megoldási javaslatok és gyakorlatok születtek. A magyarországi, pontosabban a Habsburg birodalombeli jogkiterjesztés és integráció lépcsőzetes és feltételes, sőt - a 20. századi kirekesztő törvények tükrében - azt is mondhatjuk, hogy ideiglenes volt. Magyarországon 1867 előtt a zsidók külön etnikai-vallási csoportot képeztek, s mint idegenek, feltételesen kerülhettek tolerált, megtűrt állapotba, amely a korabeli szóhasználat átvételét is tükrözi. A zsidók állapotának megváltozását a következő fogalmakkal illették már a kortársak is: honosítás, reform, polgárosodás, polgári jobbítás, a polgári státus javítása, polgáriasítás. Mindezek, az egységesnek feltételezett állami, központi akaratot is kifejezték, amelytől sokban eltértek a lokális szabályozások. Különösen érdemes odafigyelnünk a zsidók mozgásterét befolyásoló, sokszor a rendi korlátokat megkerülő helyi különbözőségekre. A 18. századi gyakorlat sok tekintetben általánosan továbbélt, miszerint a politikai és jogi hatóságok a zsidókról mint egyénekről igazából nem vettek tudomást. Elvileg a zsidók közötti peres ügyekben saját, közösségi bíróságuknak kellett döntenie. A gazdasági tevékenység volt az, amely őket a rendi társadalomszerkezethez kötötte. Befogadásuk alapja a hasznos, általában kereskedelmi szerepkör volt, amely egyúttal a hiányzó funkciók betöltését is jelentette. A 18. és részben a 19. századi letelepedési és tartózkodási engedélyek mindig konkrét személyekre és családjukra vonatkoztak. A magyarországi kereskedelmi funkcióváltásnak volt egyik jellegzetes folyamata a görög-zsidó szerepcsere, amely azt eredményezte, hogy a létszámban, tőkeerőben és egyéb módon tekintélyesebb zsidó kereskedők léptek a visszaszoruló görögök helyébe. Az utóbbi elnevezés elsősorban nem a szószerinti görögségre utalt (amelynek önálló állami élete ekkor még nem is volt), hanem a gyűjtőneve volt azoknak a balkáni népcsoportoknak, akik a Habsburg Birodalomban megjelentek, és a 19. század elejéig meghatározói voltak a gazdasági életnek. A 18. században a „görög” a népnyelvben kereskedőt jelentett, aminek a helyébe lépett a „zsidó”, amely váltásra még a reformkori írott forrásokban is ráismerhetünk: „hoztunk görögnek egy zsidót”.7 Bár a keresztény-feudális államban behatárolt volt a zsidóság mozgástere, igen sok esetben szinte társadalmon kívüli állapotban éltek, ám gazdasági funkciójuk világosan megvolt. Igen fontos szerepük volt az egyes nagybirtokos zsidóközségeknek, amelyek a 18. században alakultak ki. Önállóságuk széles volt, példaként az Esterházyak nyugatmagyarországi „hét községét”, a Zichyek óbudai uradalmát, vagy a Batthyányak és a Pálffyak birtokain élőket lehet megemlíteni.8 Az emancipáció előtti zsidóság helyzetének megítélésekor nem célszerű pusztán csak a jogfosztottsággal foglalkozni. Ha a különböző foglalkozási hiányfunkciók - például alföldi - ellátásának esélyeit, a regionális gazdasági növekedés különbözőségeit vesszük figyelembe, akkor a zsidóság megélhetési stratégiái is változóak voltak. így például Nagyváradon az 1740-es évektől biztosítottak voltak számukra a házhelyek és földvásárlások, valamint mentesültek a városi közterhek alól. A város 12
