Bereznai Zsuzsanna - Nagy Czirok László: A hajdani halasi nép humora - Thorma János Múzeum könyvei 33. (Kiskunhalas, 2011)
Bereznai Zsuzsanna: Népi humor Kiskunhalason
Nem találtam a malomba senkit, így aztán mögőllettem a magam búzáját, de vámot nem hattam, hát mög is köllött tömni a zsákot. Csakhogy tömőfa nem vöt sehun se. Én mint aféle leleményös gyerök, levágtam a fejemet, azt avval tömtem mög a zsákot. Siettem hát hazafelé, siettömbe elfelejtöttem a fejemet főragsztani. Amint mék, az országút szélin egy nagy fán kölest nyomtattak. Csudákosztam rajta, hogy az apró köles nem hullik le, a szalmája mög lehullik, azok pedig én rajtam csudálkoztak, hogy ük még nem láttak fejetlen embört. Csak most kapok észhő, hogy hun hattam a fejem. Leszúrtam az ustorom az ökrök elibe, magam visszaszaladtam a fejemé. Mikó főragasztottam, csak úgy állt, mint most. Hanem mire visszaértem, az ustornyélbű nagy körtefa lőtt, abba lakott a sógorom. Az ökröket lédarabozta, mer űneki nem köllöttek, a szekeret mög főtüzelte. Ekkorra mán én is mögéhöztem, mondtam is a sógoromnak, hogy önnék, ha vóna mit. Szödött aztán a kamrába szúnyogtojást, csinát rántottát. Falatozás közbe csak beleejtöm ám a bicskám a fazékba. Vittem vashorgot, hogy majd kihúzom, de nem értem el. Vittem lajtérját, hogy úgy mászok le, akkó mög eltört a fazék, kidűlt a rántotta, kiöntötte a fát a helibű, vitte az erdőfelé, ott mögakadtunk egy másikfába. A sógorom akkorára möghalt, én mög mint rossz vásott kölök, kimöntem az erdőbe fészkezni. Mögláttam, hogy egy serege[ly]beröpült a likába, uccu humá főmásztam, de a likba beleszorult a kezem. Valahogy rágyüttem, hogy van édösapámnak kisbaltája, elszaladtam érte haza, aztán kivágtam a likbú a kezemet. Vót a fészökbe három kis serege, beletöttem ükét az ingom derekába. Hát, el kezdenek ám velem röpűni a seregefiak. Jóvá, azután a Tisza fölé értünk. Az asszonyok éppen mostak a Tiszán. Elkiáltja ám magát az egyik: — Övé, Mária! De nagy madár! Ezt én úgy értöttem, hogy óggyam mög a gatyám. Mögódottam a gatyám. Hát, uramfia, szállnak a seregék, én pedig a Tisza köllő-közepibe pottyanok! A seggöm partjával annyi halat csaptam ki a Tiszábú, hogy három halász három napig hordta, mégis annyi maradt, hogy még nem tóm meddig eltartott vóna nekik, három cigánygyerök pedig a kalapjába elvitte az egészet. Hoztak aztán az asszonyok hirgöst-horgast, azzal kihúztak. De biz én azúta se bírtam mögemberőnni, pedig annak már hetven esztendeje. [AaTh 1920C Az már nem igaz!] Főhadnagyunk arrul lőtt nevezetös, hogy igön szerette hallgatni huszárjai meséit, tréfás, ötletös elbeszéléseit. Egyször azt mondta, hogy neki senki sem tud olyat mesélni, amit ő nem hisz. Erre eléje áll egy Csák nevű huszár, s azt mondja: — Ha mög nem haragszik, főhadnagy úr, én mondok olyan mesét, amit nem fog elhinni! — Mondjad, fiam! Nem fogok megharagudni! — mondja a főhadnagy. — Hát, az úgy volt - kezdte a mesét Csák hogy édösapámnak volt egy szürke lova! — Elhiszem! - mondja a főhadnagy. 56
