Bereznai Zsuzsanna - Nagy Czirok László: A hajdani halasi nép humora - Thorma János Múzeum könyvei 33. (Kiskunhalas, 2011)

Bereznai Zsuzsanna: Népi humor Kiskunhalason

- Kiküldött vele az édösapám a mezőre, hogy legeltessem mög a szürkét.- Ezt is elhiszem!-Ahogy legeltetöm egy domboldalon, hogy onnan le ne bukjon, hát mögfogtam a farkát, s akkorát rántottam rajta, hogy a hátulsó fertályába beestem. Ott mög mit látok? ... Hát, a főhadnagy úr egy karosszéken ott ül!- Ezt már nem hiszem el, fiam! - mondotta a főhadnagy, majd egy ötkörönást nyomott Csák markába.96

*

[AaTh 1960D A nagy kerti vetemény (dinnye) + MNK 1960M8 Az óriás méh +

MNK 1963x3 A szekerce megfíadzik + AaTh 1882 A fiú hazaszalad fejszéért,

hogy kiássa magát a földből]

Gyenizse Benő „a gyermekeket ilyen mesékkel boldogította”:97

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer a halasi földön egy világtalan koldus, aki úgy tudta csak az életét tengetni, ha valaki vezetgette. Egyszer egy surbankó legényke szegődött hozzá vezetőnek. Az öreg koldus be akarta csapni, s így adta föl a szót:- No, szógám, máma induljunk el idejében, aztán ami zsírt, szalonnát, lisztöt máma összeszödünk, majd süttetök belűle egy nagy pogácsát, aztán azé lösz, amelyikünk a szóbeszéd igaz fontján legkisebbet tud mérni.

A surbankó beleegyezett, aztán útnak indultak. Mentek, mendegéltek, egyik tanyából a másikba. Mikor már annyi jóságot összeszedtek, hogy alig bírták emelni, egy szőrfüves domboldalon leültek „ könyerezni ”.

Mikor jól bevastagodtak, az öreg koldus így indította el a szót:- Hajdanában, mikor még karja alatt tartott az apám, hát, akkora dinnyéink termőitek, hogy lajtorján köllött rájik főmászni, aztán egy álló hétig ellakmároztunk bennik. Mikor aztán eltellöttünk, fogtuk az üstökönket, s kihajítottuk belűle magunkat! Úgy ám!- Ez löhetségös, bátyámuram! - mondja a surbankó. Hanem mikor én még az apám házánál voltam, kilenc méhecskével kerültem ki legelébb a síkra. Ezt a kilenc méhecskét köllött a város végin legeltetnöm. Mikor egyször hazfelé hajkurásztam ükét, a legnagyobbik méhecskének egy vadkan kihasította a hasát az agyarával, úgy hogy kidűlt a gyomrábúl a sok méz. Úristen, mit csináljak most?! - tépelődök ott jobbra-balra. Nem akartam a sok mézet otthagyni. Arra szaladt egy szarvas, úgy elütöttem, hogy mindjárt fölfordult. Kifordítom a bőribűl, aztán teletömtem mézzel a borit. De annyi volt a méz, hogy a fele se fért bele. Szöröncsémre, arra szaladt egy nyúl. Azt is elütöttem. Felfordult. Kitoltam azt is a bőribűl, de a nyúlbőr félig se lőtt mézzel. Mikor készen voltam, fölvöttem a terűt, aztán ballagtam a sok mézzel hazafelé. A nagy terű alatt egyszőr csak leszakadtam hónaljig. Abellálódok ott egy jó darabig, hogy vajon mitévő is lögyek. Akkor jutott eszömbe, hogy édösapám kissze- kercéje mindég az ajtó mögé volt támasztva. Kaptam magamat, kiugrottam, aztán hazaszaladtam érte, s kidaraboltam vele magamat a földbül. Nem is jött volna semmi baj, hanem édösapám kiszekercéje mög viselős volt, s ott mentön, azonnal kilencet szekercézött. Ekkor kezdtem csak kifölyhőzni, hogy mit is csináljak a kilenc szekeret, NAGY CZIROK László 1959. 115.

97 NAGY CZIROK László, Thorma János Múzeum Adattára: 3603.

57