Gszelmann Ádám: Sűrűtajó iskolája - Thorma János Múzeum könyvei 32. (Kiskunhalas, 2001)
Gszelmann Ádám: A tajói iskola múltja és jelene
Tajó déli része „Sürütajó” lakossága erős és viszonylag zárt közösségben élt. Ennek létrejöttében kiemelkedő szerep jutott a vallási azonosságnak, de szerepet játszott a sorsközösség és az egymásra utaltság is. Létrejöttében az iskolának, a tanítóknak is fontos szerepe volt. A közösséggé szerveződést bizonyítja mindez. A jelenlegi diáktalálkozók lényegében Tajó különböző nemzedékeinek találkozói is, kiket a volt tanítók, az iskola kisugárzása fon egységbe és sarkall tettekre; emlékmű felújításra, a harangláb és környéke rendbetételére, emléktáblák elhelyezésére, tanítók fájának elkészítésére, gyakori találkozásokra és emlékezésre. Tankötelezettség iskola nélkül Eötvös József a Vallás és Közoktatási Minisztérium vezetője, a kiegyezést követően, a megváltozott politikai, társadalmi, gazdasági viszonyokat alapul véve az egész magyar oktatás átformálását tűzte ki célul. Ebben elsődleges szerepet szánt a népoktatásnak. A kiegyezés után 1868-ban alkotott népoktatási törvényben kiemelte az állam szerepét, de felelősségét is a népoktatás terén. Iskolák alapítása, fenntartása tekintetében hangsúlyozta, hogy amennyiben valamely településen az egyházak lemondanak fenntartói jogukról, úgy a települések (községek és városok) lehetnek az iskola gazdái, azaz úgynevezett „községi iskolákat” működtethetnek. Amennyiben sem az egyházak, sem a település nem tud, vagy nem kíván iskolát fenntartani, akkor az állam iskolafenntartói kötelessége érvényesül. Az egyházi iskolák államosítását Eötvös nem tervezte, sőt könnyítette helyzetüket azzal, hogy amennyiben elfogadják az állam által előírt tantervet, megfelelő képzettségű tanítókat alkalmaznak, államsegélyben részesülhetnek. Ez az államsegély lényegében a tanítók fizetésének fedezetéül szolgált. A fenti elvek is érvényesültek az 1868. évi XXXVIII. törvénycikkben, mely Magyar- ország első népoktatási törvénye lett. Hatosztályos elemi iskolát hoztak létre. A mindennapi iskolába járás kötelezettségét a 6-12 évesek számára írták elő. A 12-15 évesek számára „ismétlő elemi népiskola” volt a kötelező. A népiskolai oktatás ingyenessé vált, noha a szülőket a közadó 5%-át kitevő pótadó terhelte. Lényegében a törvény a települések feladatává tette a népoktatást. Kiskunhalason is a törvény szellemében kezdték meg a népoktatás átszervezését. Magában a városban ez azt jelentette, hogy a református egyház — a legnagyobb iskolafenntartó - elemi iskoláit átadta a városnak, s azok 1870-től úgynevezett „községi” iskolaként működtek tovább. A római katolikusok és az izraeliták megtartották elemi iskoláikat.21 A város belterületén, ha nem is teljes körűen, de biztosítani tudták a tankötelesek iskoláztatását. Külterületen azonban még több mint egy évtizednek kellett eltelnie, míg megnyíltak az első iskolák. Az 1868. XXXVIII. te. 47. §-a kimondta: „A tanyai lakosok gyermekei oktatásáról azon községek kötelesek gondoskodni, melyhez a tanyák tartoznak és pedig: a; vagy tanyai iskolák állítása által; b; vagy olyan határokban, ahol a tanyáknak egymástól való távolsága miatt tanyai állandó iskolák a célnak meg nem felelnének, „járókelő” (ambuláns) tanítók alkalmazása által.”22 A rendelkezéseknek 1891-ig a felsőbb hatóságoknak nem sikerült érvényt szerezni Kiskunhalason. Ezt igazolják azok az iskolákra vonatkozó intézkedések, melyeket 1868 és 1891 között hoztak a város vezetői. 1884-ben az iskolaszék jelentést tett a képviselőtestületnek az iskoláztatási állapotról. Az iskolaszék tanyai iskolák felállítását nem javasolta, mondván, hogy „a város határa 12 négyzetmérföld. A tanyák annyira elszórtan feküsznek, hogy iskolát állítani úgy, hogy 12
