Vorák József: Halasi móringlevelek - Thorma János Múzeum könyvei 31. (Kiskunhalas, 2009)
Szerződő házasulandók
natkozó regulái nélkül, bár a szerződés szövege szerint a házasulandók boldogságuk zálogaként egymásnak „örökös hüségü szivet s' kezet át-adván” (76. HSz). A 36 éves Lamp András 1855-ben kelt, saját kezűleg írott „Móring Nyugtatvány”-a szűkszavúan száraz, üzleti kötelezvény. Előbbi példák merő ellentéte Weis Károly és Hoffer Terézia házassági szerződése. Mindketten iparos családok gyermekei voltak, a vőlegény maga is iparos. 1866-ból származó egyezségük teljes, kölcsönös, kizárólagos egymásra hagyatkozása oly kitétellel, amely ez időben az ági vagyon örökítésével messze túl mutat akár az intézményesjog, akár a népi szokásjog gyakorlatán: „.. .még ez esetben is, ha egy utódom se maradván, özvegyem máshoz menne férjhez, összes vagyonomba, úgy ingó, mint ingatlan és pénzbeliekben, ajánlom és teszem utólagos örökösömmé.” - kötelezi el magát a vőlegény. Amire a menyasszony viszonzása: „...még az esetben is, ha férjemmel előbb és mag nélkül halnék el, vagy utánnam mint özvegy, más nőt is venne feleségül, az összes női hozományomat, melly női hozományom összesen szakértők által becsültetve háromszáz austriai értékű forintokra megy, — ezenkívül háromszáz pengő forintokat aranyba és ezüstbe neki ajánlom, és ötét teszem Édes Anyám Varga Mária beleegyezésével utólagos örökösömmé.” A menyasszonynak azért volt szüksége szülői beleegyezésre, mert „mag nélküli” halála esetén hozományát ’ági vagyon’-ként a fennálló örökösödési törvények szerint, legalábbis részben, özvegyének újra nősülésével teljes egészében, a női ág rokonsága visszakövetelhette volna (128. HSz). Az iparosok rangtartására jellemző a már említett, 1841-ból származó Gröber József szabómesternek Horváth József szabómester lányával kötött szerződése (39. HSz). A vőlegény násznagya „Besnyey Sigmond Tanácsos Úr” volt, aki refonnátus nagybirtokos létére vállalta a szabómester lányának lakodalmán a násznagyságot, valamint a házassági szerződésen a tanúskodást. Ez mutatja, hogy bármilyen volt is a halasi protestáns-katolikus ellentét, egy bizonyos társadalmi rang, még inkább vagyonosodási szint elérése után ez elhalványult. Pásztorok A házasulandók között létrejött szerződésekben megkülönböztetett figyelmet érdemelnek a juhászok. Foglalkozásuk szerint pásztorkodó, rideg, félrideg jószágot tartó parasztsághoz sorolhatnánk őket, csakhogy Halason a pásztorkodó, nagyállattartó törzslakosság a XVIII. század derekán elsősorban marhatartással, lótenyésztéssel foglalkozott, a juhtartás — különösen a fajtaváltás (racka-merinói) előtt - másod-, harmadlagos volt. Házasulandóink között mégis jobb anyagi helyzetű felekként említik a szerződések a juhász fiatalokat, illetve a juhász családok gyermekeit. Anyakönyvi megkülönböztetés szerint csak 7 juhász vőlegényt találunk, a szerződések szövege pedig mindössze egy esetben közli határozottan, hogy juhász vőlegényről van szó. Feltűnő, hogy a juhász vőlegények jelentkezése 1844 novembere és 1845 novembere közé esik. A kerek egy esztendei időszakból is egy házasságlevelünk maradt, egy jankováci (jánoshalmi) gazdáé. Ez után már csak jóval később, 1864-ben tűnik elénk ismét egy juhász vőlegény, de ennek juhász volta nem az anyakönyvi bejegyzésből, hanem magából a házassági szerződésből határozható meg. Őt ugyanis az anyakönyv ’plebs’-nek minősíti. A házassági szerződés szövegében „...Bálint Pál nőtlen dzsidái pusztán lakos juhász...” (123. HSz). Miután a házasulandók anyakönyvi rangbéli megkülönböztetése csak 1841-ből származó házasságlevelünknél kezdődik (38. HSz), mint Bálint Pál esetében látjuk, a ’plebs’, ’közrendű’ minősítés alá éppen úgy besoroltathatott a juhász is, mint akárki más. Persze, még inkább igaz ez az 1841-ig semmiféle rendűségi minősítéssel el nem látott anyakönyvi bejegyzésekre. Maga az a tény, hogy a móringoló birkát ajánl, ajándékoz, köt le, magában még nem bizonyítja juhász voltát. Ám ha a birkának móringkénti kikötése és a Halason közismert juhász 36
