Vorák József: Halasi móringlevelek - Thorma János Múzeum könyvei 31. (Kiskunhalas, 2009)
A házassági szerződések hagyománya Kiskunhalason
egyebek között parasztságunk polgárosodásának egyik korai jelenségeként is felfoghatjuk. A házassági szerződések (móringlevelek), mint a néprajztudomány számára is becses adatokat tartalmazó dokumentumok közreadását példamutatóként Kiss Géza kezdte el Or- mányság című monográfiájában.34 A második világháború után Csilléry Klára35, Domonkos Ottó36, Hófer Tamás37 és iff. Kodolányi János33 közölték egy-egy helység vagy táj válogatott, vagy éppen szórványosan megőrződött házassági szerződéseit. Ahol ez még lehetséges volt, utaltak a szokás teremtette körülményekre is, az alkalomra, a megírok, megőrzők személyére és a pontos lelőhelyre. így tudjuk, hogy a szerződések egy része kü- lön-külön, egyes ügyiratként, más része hivatalos egyházi anyakönyvekbe, jegyzőkönyvekbe írva vagy bemásolva őrződött meg. Domonkos Ottó kivételével - aki a szerződést ’móringlevélnek’ nevezi, a többi szerző ’házassági szerződésként’ említi azokat. Mintegy ezzel is jelezvén, hogy legtöbbjük nem csak móring kikötést tartalmaz, s hogy népi elnevezésük, még ugyanabban a helységben, egy időben is eltérő lehetett. A közölt szerződésekre jellemző, hogy míg a Domonkos Ottó által közölt katolikus szerződések egyházi szellemről tanúskodnak, a protestáns szerződések profánok. Ám tartalmukban s alakiságukban valamennyi egy valószínűsíthetően régebbi, közös szerződés alaptípusra vezethető vissza. 1961 -ben Mándoki László a Néprajzi Közleményekben 294 házassági szerződést (illetőleg szerződés kivonatot) tett közzé?9 Az 1802-1862 között kötött valamennyi szerződést a helybeli lelkészek jegyezték be (másolták be) a siklósi református egyház anyakönyveibe, presbitériumi jegyzőkönyveibe.40 A bejegyzések között találunk olyan szőkébbre fogott kivonatokat is, amelyek valóban mást se rögzítenek, mint a ’móring’, ’viszontmóring’ puszta tényét, összegszerűségét vagy jellegét.41 Másutt a szerződések, ha szűkre fogottak is, tartalmilag teljesek, alakilag szabályszerűek. Terjedelmessé csak ott váltak, ahol a legkülönfélébb vagyoni kikötéseket inventárium-szerűen részletezték. Ám ezek ott is közelebb állnak a pontosító jogászi megfogalmazáshoz, mint a népi, vagy népiesen szakrális kifejezésmódokhoz. Egyes lelkészek megfogalmazásában ez a szakrális felfogás mindössze annyiban érvényesült, hogy elvétve „házassági szövetségre lépvén profán formula ,,a’ Szent Házassági életre lépvén, minek előtte annak kötelével az Sz: Hittel egybe köttetnének” változattá bővült.42 Ezek az anyagi érdekeltségeket élesen elválasztó osztozkodási ügyiratok nem lényegükben (mert hisz lényegileg nincs különbség közöttük), csak megfogalmazásukban, íróik személyében, egyházi megőrzöttségükben paradox ellentétei a házassági szerződések prototípusaként bemutatott pesti, 1752-ben kelt katolikus szerződésnek. Ott a vőlegény és a menyasszony pesti polgárcsaládok gyerekei. (A Vasárnapi Újság cikkének szerzője szerint a vőlegény zenész volt, a menyasszony iparos nevelt lánya.) A szerződést a pesti városházán világi ember, városi tanácsos szövegezte, s elejétől végéig egyházi szellemben. A hivatalosnak tekintett iratot azután a városi levéltárba helyezték megőrzésre. A siklósi, túlnyomó többségükben paraszti házasulandók közt kötött egyezségeket egyházi személyek formálták profán jogi ügyirattá, s megőrzésre az egyházi levéltárba helyezték el azokat. A siklósi házassági szerződésekben helyi nyelvjárási jellegzetességeken túl alig találkozunk a népi szellemi kultúra valamiféle megnyilvánulásával. Ezek arra se szolgáltatnak adatot, hogy maga a szokás kapcsolatban állott-e a lakodalmi, házassági szokásformák körével. Hiányoznak belőlük a népi megfogalmazók képszerűen szemléletes hasonlatai, példázatai, fordulatai. Ám annál bővebben, szinte kimeríthetetlenül tartalmazzák az ott élő nép anyagi kultúrájára vonatkozó adatokat, a vagyoni viszonyokat, az öröklési rendet, az életet ott és akkor alapvetően meghatározó és szabályozó népi jogszokás rendszerét. 14
