Szakál Aurél (szerk.): Halasi Múzeum 3. - Thorma János Múzeum könyvei 30. (Kiskunhalas, 2009)
Történelem - Légrády Andor: 1848–1849 Soltvadkerten
176 Légrády Andor jöhetnek (Vadkertre lakni) akik az örökös jobbágyság alól kivétettek”3 Ekkor is főleg svábok érkeztek. Az Urbárium (Mária Terézia 1767. évi úrbérrendezése során az egyes falvak jobbágy lakóinak helyzetéről, kötelezettségeiről készített hivatalos okmány megnevezése)4 bevezetésekor összeírták a jobbágytelkes községeket, de ebben Vadkert, és a szomszédos Bocsa, Tázlár nem szerepel. A vadkertiek jogi állapotát nehéz megállapítani, mivel több szerződésben jobbágyoknak nevezik magukat, mégis hiányoznak a jobbágyfalvak névsorából. Az urbáriális kérdőpontokra többek között a következőket válaszolták: mindig szerződéses viszonyban voltak a földesúrral, csak az árendák (bérleti díj) összegét fizették meg minden robot és egyéb adózás nélkül, és végül „szabad jobbágyok vagyunk és kinek hova tetszik, elmehetünk”5, ha Vadkerten a foldesúmak és a vármegyének eleget tettek a szolgáltatások terén. A keceliek is hasonlóképen válaszoltak a kérdésekre, akik szintén szabad jobbágyok és robotot nem végeznek. Egy 1775-ös szerződés szerint szerződéses jobbágyok a vadkerti lakosok.6 1815-ben a vadkertiek lemondtak a jobbágytelkekről és házas zsellérekké nyilváníttatták magukat. Az évek múlásával azonban kiemelkedtek az önként vállalt zsellérségből.7 A kutatások mai állása szerint a vadkerti jobbágykérdésről egyelőre ennyit lehet tudni. A kis kitérő után nézzük tovább tárgyalt időszakunk eseményeit. Vadkertre érkezett a tavasz folyamán egy Pesten, 1848. május 20-án kelt belügyminiszteri rendelet, mely az országban megváltozott állapotokra hívja fel az emberek figyelmét. A rendelet, mely többek között a következőket tartalmazza: „nem csak a tanácsháznál, hanem minden köz és ily céljára használtatni szokott helyeken ki függesztendők”, de nem csak itt, hanem „fel fogják önök a kebelbeni lelkészeket is szólítani, hogy a fenti rendeletek mind szükségét, mind tartalmát, mind következményeit, az egyházi szószékekből előadják és megmagyarázzák.”8 Hogy ez a kihirdetés megtörtént-e, az a későbbi feljegyzésekből nem derül ki. A rendelet lényege továbbá az, hogy a „katonaságnak hadilábra lett állítása” miatt az ország költségei növekednek, mivel a katonaságot szállítani, szállásoltatni és nem utolsósorban etetni, ruházni kell. A kormánynak, kötelességei közé tartozik az ország békés lakosságát megóvni a rendkívüli terhek viselésétől, a katonák kicsapongásaitól. Azokat is kötelessége büntetni, akik elmulasztják a törvényeket betartatni. A levél után még olvasható egy kisebb bejegyzés, amit az akkori evangélikus lelkész, Spannágel Ferenc írt. A bejegyzés a következőképpen szól, „Forradalom beállott, s én semmit sem írtam be tehát felsőbb parancsnál fogva nem is kellett törölni ki semmit.”9 Természetesen más törvények is születtek a tavasz folyamán a jobbágyfelszabadításról szóló mellett. Mindenekelőtt fontos volt a Nemzetőrség felállítása. Erre azért is volt szükség, mert nem mindenki fogadta kitörő lelkesedéssel a magyar fejleményeket országon belül sem. Paraszt- és nemzetiségi megmozdulásokra került sor. Legsúlyosabb a helyzet Délvidéken volt, a szerbek lakta Bácskában, Temesközben, Határőrvidéken. Nyáron, júniusban és júliusban a magyar kormány elkezdte a katonai erők összevonását délen. Először az országban állomásozó császári és királyi csapatok jelentős részét, majd kilenc megye nemzetőrségét küldték a szerbek megfékezésére. Július és augusztus folyamán az elsőként felállított honvédzászlóaljak többségét is a Délvidékre irányította a kormány. A magyar sereg létszáma 45000 főre gyarapodott augusztus első harmadára.10 Pest vármegyében az egyik gyülekezési tábor a Vadkerttől 8 km-re fekvő Kiskőrös mellett jött létre. Valószínűleg a vadkertiek is több más település nemzetőrével együtt Kiskőrösre érkeztek, és onnan vonultak le a déli harcszíntérre. Helyi anekdoták szerint a vadkerti nemzetőrnek jelentkezőket a falu északi szélén, az izsáki út mellett lévő libalegelőn gyakorlatoztatták. Ma ez az út vezet ki a Büdös-tóhoz. Mielőtt a kiskőrösi gyülekezési helyre vonultak volna, akkor vették észre, hogy a kiképzőjük hiányzik, nem tart velük. Csak akkor voltak hajlandók elindulni, mikor a kiképző is közéjük állt.
