Váginé Ván Judit: Ván család - Thorma János Múzeum könyvei 29. (Kiskunhalas, 2009)
A Ván családról röviden
A Vánok halk szavú, egyszerű emberek, szinte suttogva beszéltek. Véleményük határozott és megfontolt, de azokban valami humoros elem is mindig felfedezhető. Egyenes jellemű, istenfélő emberek voltak. A Ván család nagyon népes volt. 1770-ben nagy kolerajárvány pusztított, majdnem kihalt a Ván család. Csak egyetlen férfítagja maradt meg, Ván József, akinek fia először Révész Zsuzsannát, majd Horváth Szép Évát vette el feleségül. A Ván név a kun nyelv szerint valószínűleg vezért jelent. Kínában ma is van egy tó, mely a Ván nevet viseli. Ván Benjámin elmondása alapján a hetedik sátorból származik a család, melyet sokszor hangoztatott. Ezt a megállapítást Szilády Áron is alátámasztotta. A halasi kun családok: Bábud, Gyenizse, Modok, Rébék, Vájná, Ván és Topán. A halasi kun családokat Máté Lajosné és Darányi Mária sorolta fel. Az egyik hat nevet tudott, a másik négyet, és ebből jött ki a hét család neve. A Ván család tiszta kun, protestáns család volt. Mélyen belegyökereztek a kunságba, s féltek mindentől, ami idegen. Igazi összetartó család. Ha a rokonságban volt névnap vagy születésnap, akkor összejöttek és beszélgettek, sőt előkerültek a hangszerek is, és akkor együtt énekeltek, bolondoztak. Volt aki cimbalmozott, másik hegedült és furulyázott. Abban az időben még nem volt TV, rádió, többet volt a család a gyermekeivel és a rokonságával. Ván Benjámin elmondta a Kun miatyánkot is, és én ezt annak idején leírtam. A Kun miatyánk: Bezén attamaz Kite, Szentészen, Szénádon, dösön szén Küktön, nitzigen, gerde, ati Kékte — bezen akó mozne, bergezge, pitbütör Küngön il bézen méné mezne neszem bezde, jermezbezge, iltme bezne, otgyamanga, Kutkor bezne, atgya manna, szentbortzony, boka csali, botson igyi tengere. Ammen! A Vánok öltözködése egyszerű volt. A férfiaknak télen prémes sapka, kabát, csizmanadrág, nyáron lenge gatya, kun kalap. Ruháikat általában posztóból készítették. Az asszonyok a férjük mellett nem mehettek, hanem mindig a férfi ment elöl, és utána az asszony, ezzel is mutatták, hogy a férj magasabb rangú. Az asszonyok férjeiket magázták. A fiatalabb testvér az idősebb testvért szintén magázta. A család női tagjait nem taníttatták, mert a férfiak voltak az elsők. Ezzel nem azt állítom, hogy egyáltalán nem tanultak, de ezek ritkák voltak. Darányi Mária néni mesélte el, hogy „a gazda iljakat azért járatták iskolába, hogy tanuljanak, okosodjanak, de nem engedték érettségizni, nehogy megszökjenek a munka és a gazdaság elől. A tanult ifjak le ne nézzék a szülőket, mert akkor már sültparasztnak tartották volna őket.” A Halastóban vizes esztendőben sok hal volt, amit saját maguknak megfőztek, a nádat pedig házaik tetőfedésére használták. Házaikra jellemző volt, hogy háttal voltak az utcára építve, és ablakok nem voltak az utcai oldalon. A főépületben általában két szoba, konyha, kamra, a végén pedig borospince is volt a tehetősebbeknek. A nyári konyha különálló épületben volt, és aki tehette cselédet tartott, és ők ott laktak. A halasi konyhák nem csak a sütés és főzés helyei, hanem egy előtér is, ahol gyakran megfordultak, áthaladtak. Ágyaikban szalmazsák volt, utána a derékalj, lepedő. Évente egyszer kimeszelték a szobákat, konyhát és ilyenkor cserélték ki a szalmazsákból a régi szalmát újra. Ha nem volt friss szalma, akkor csak átmozgatták. A konyhában vagy szobában tartották a falon az órát, melyet két körte alakú súllyal lehetett felhúzni, ezt ingaórának is nevezték. A szobában még ott volt a 8
