Váginé Ván Judit: Ván család - Thorma János Múzeum könyvei 29. (Kiskunhalas, 2009)
A Ván családról röviden
sublót, fogas és asztal. A kemence vagy a konyhában, vagy az udvaron volt. Esténként, főleg nyáron, kiültek a gangra és borozgattak, beszélgettek. Gyermekkoromban én is láttam mikor a „Miska kancsóból” töltötték ki a bort. Ez a kancsó a halasi múzeumba került, melyet saját kezűleg vittem be a testvéreimmel együtt. Nálunk sokat megfordultak a régészek, és ez nekünk nagyon tetszett, arra biztattak, hogy ha van régiség, akkor azt adjuk oda a halasi múzeumnak. A Vánok gazdálkodtak. Marhákat, lovakat, disznókat, baromfikat tartottak. Fogatuk és szekerük volt. Subáikat maguk varrták. Nagyszüleim az ő szüleik apját ipának, anyját szülémnek hívták. Őseink gyakran módosak voltak, és a gazdagságról Ván Benjámin a következőket írta 1960. augusztus 26-án a Bankóval szivarra gyújtó ősöm címmel: „Sokszor eltűnődöm azon a dicsekvésen, amit az embervilág tesz, amikor rakettáival, tömegével a földről kilép, vagy sputnyikai tömegével a mérhetetlen űrben kóválygásaival üli diadalát, aminek reális értéke vajmi kevés a roppant áldozathoz képest, amibe azok kerülnek. Mert ennek reális értéke vajmi kevés, mivel a Holdból is ha üres kézzel jönnek is vissza, de használható, az embersorson, életen emelő erőt, vagy anyagot, életünkbe illeszthető tudást, ismeretet sem hozhatnak magukkal, ha visszatérnek is. A sputnyikok pedig eltűnnek az ismeretlenség félelmes távolságaiban. Keresem értelmét még is mindennek, amit az ember tesz, amiért nagy népek egymással versenyre kelnek s meghozzák a roppant áldozatokat, amikkel boldogabbakká tennék az ember világot, de az én véges értelmemmel csak nem találom, mert az élet nyomorúságain az a tény, hogy a világűrben irtózatos távolságokat bejárnak gépei, vagy a Holdról visszaérkező emberek az embervilág látványaivá lesznek, az az emberiségen semmit nem emel, valóját édesebbé nem teheti soha. Amikor hajdan tengerekre indult az ember, s a fölfedezések folytán tágult számára a világ, akkor ismeretei bővülése mellett kalózkodhatott, primitív népek szájából kitéphette a kenyeret, vagy azokat vihette magával rabszolgáinak, de a világűrben azt sem teheti, onnan üresen kell visszatérnie, csak izgalmainak emléke kíséri haza, de más valóság abból nem származhatik soha. Amit tesz, azért teszi, mert teheti, s ezzel emeli gőgjében öntudatát, meg aztán, hogy félelemben tartsa a náluknál a gyöngébbeket, s így uralmuk biztosított legyen. De a Föld létét azzal ízesebbé, gazdagabbá, boldogabbá nem változtathatja, sem halandóságán így úrrá nem lehet. Gyermekségem idején hallottam emlegetni atyám nagybátyja hetvenkedéseit, aki lakodalmak idején, úgy vonta magára a násznép figyelmét, hogy nem hajolt a gyertya lángja fölé, ha szivarjára akart gyújtani, mint a többi tette, hanem 10-20 forintos bankjegyet sodort össze, s azt tartotta a láng fölé, s azzal gyújtotta meg szivarját, s aztán élvezte a bámulatot. Atyám, apja öccsének bravúrjait, mint árva szegény gyermek nézte, mert két éves korában halt meg édesapja, s özveggyé vált anyjának kezéből jelentős vagyonukat atyám nén- jének férje gonoszul kicsavarta, mert ez a tékozló nagybátyjuk arra sem vigyázott. Akinek sokszor szűkösen jutott a kenyér falatja is, akinek nem maradt emléke arról, hogy nagybátyja csak egyszer is szánva rátekintett volna. Később is csak megvetéssel emlékezett reá, amikor vagyona eltékozlása után, atyám szeretetére rászorult. 9
