Gszelmann Ádám: Bogárzói iskola - Thorma János Múzeum könyvei 28. (Kiskunhalas, 2008)
Visszaemlékezések
Szerencsére a víz csak a csatornában volt mély, de oda nem mentünk rá. Elég volt a kaszálót ellepő sekély vizű felület is bőven. Tanítóinkat tiszteltük, fel sem vetődött, hogy nem Neki van igaza. Azt is természetesnek vettük, hogy csínytevés esetén eljárt a „nádi pálca”, vagy éppen a hosszú vonalzó. Erre a szülők eleve felhatalmazást adtak a tanítónak. Tanítóink - abban az időben - gyakran cserélődtek. Nekem a 8 év alatt 6 tanítóm volt... Olyan világ volt a tanyai, ahol megtanultuk, mindenért meg kell dolgozni, semmit nem kapsz ingyen. A segítőkész jó szándékú szomszédság akár 50 m-re, akár 3-4 km-re lakott, ismertük egymást, tudtuk kiben mi lakik. Még azt is számon tartottuk, hogy valahol kiscsikó született... Akik ott éltünk, oda jártunk iskolába, nem könnyű poggyásszal mentünk később tovább. Bizony nem tanultunk nem csak orosz nyelvet, de még késsel és villával enni sem nagyon. De volt valami a hátizsákomban, amit ott tanultam meg, s aminek későbbi életem során számtalanszor hasznát vettem: a kitartás, amit a tanyai élet keménysége edzett. De a tarisznyában ott volt a tisztesség, amit ott lehetett igazán megszerezni a tanyai világban. Sokszor jelentettek ezek iránytűt későbbi életemben. Köszönet érte azoknak a tanyai embereknek. 1960-ban végeztem Bogárzón. Onnan mentem a halasi Szilády gimnáziumba. Érettségire még petróleumlámpánál is tanultam. A debreceni egyetem történelem-földrajz szakának elvégzéséhez a földrajzi szakdolgozatom a Halas környéki táj morfológiai és üledékes kőzettani vizsgálatáról szólt. Újra bejártam az ismerős homokvilág parabola buckáit... Később volt gimnáziumomban -a halasi Sziládyban- dolgoztam, majd az akkori pártós tanácsi világban lettem mindkét területen városvezető. A rendszerváltás pályát módosíttatott velem is, de nem tett padlóra. Ebben is a kemény tanyai világ adta a támaszt... Megtanultam: szinte mindenhonnan fel lehet állni. A megyei közgyűlés alelnökeként szolgáltam négy évet, hogy azt követően nyugdíjba menjek. 63 évesen már nyilván a pálya (és az emberi élet) vége felé mit mondhatok összegzésül? Nincs mit szégyellnem. Tartalmas, változatos volt a pályám és az életem... Szabó Károly, bogárzói diák 1952-1960 Rádióriport Szarvas Teréz tanító nénivel a találkozó előtti napokban Riporter: Hogyan emlékszik vissza a tanyai iskolára, milyen emlékei vannak abból az időszakból? Teréz néni: Nagyon kedves emlékeim vannak. Ez volt az első munkahelyem. 19 évesen kerültem ide. Általában alsó tagozatban tanítottam, de volt hogy kellett felsőbe is tanítani. A nyolcadikosok között, aki évvesztes volt és egyszer megbukott, az 16 évesen csak három évvel volt fiatalabb, mint én. De nagyon jól megértettük egymást. Nagyon kedves gyerekek voltak itt. Hóba, sárba, fagyba jöttek, szárítottuk a kis harisnyájukat a kályhánál, de szívvel-lélekkel csináltak mindent. Riporter: Hány évig tetszett ott dolgozni Bogárzón? Teréz néni: Három évig. Riporter: És utána is megmaradt a pedagógusi pályán? 67