Gszelmann Ádám: Bogárzói iskola - Thorma János Múzeum könyvei 28. (Kiskunhalas, 2008)
Visszaemlékezések
elvégezték saját dolgukat és figyelték a „hangos” óra eseményeit. Gyakran előfordult, hogy ha a nagyobbak nem tudtak valamit, akkor a tanító megkérdezte a közben nyújtózkodva jelentkező kicsitől a választ. Ha a kicsi jót mondott, akkor jött a szemrehányás a nagyoknak... Amikor elkezdtem a tanulást, még az volt a rend, hogy reggel mentek a kicsik (I-IV. osztály), majd délután a nagyok (V-VIII.). Dél és 13 óra között volt egy órányi átmenet. Erre ütemezték be a hittan órákat, illetve az elsőáldozást vagy bérmálást előkészítő foglalkozásokat. Az én időmben Boskó Vilmos esperes úr járt ki Halasról Pannonia motorján. Bizony a focizás néha eltérített a gonosz útra (ellógtam hittan óráról), de az esperes úr visszatérített... Három kilométerről jártunk iskolába a két osztállyal előttem járó nővéremmel. Megvolt a csatlakozás a dűlőutak kereszteződésénél. Csapatostul érkeztünk reggel is, meg délután is. Érdekes módon hazafelé mindig tovább tartott az út. El-eljátszőttünk olykor. Ekkor jött otthon a számonkérés, esetenként még „fa-testápoló” is előkerült fűzfavessző formájában. Az iskola kultúrház is volt egyben. Abban az időben a már végzett fiatalok a DISZ szervezet keretében tartottak bálákat, ünnepségeket, rendezvényeket. Ezekre színi előadásokat tanultak be. Hónapokig kellett próbára járni. Gyakran vettek be kisebb iskolásokat is a „színészek” közé. Én is többször szerepeltem. A bálakon mindig akadt zenekar, vagy éppen egy-egy zenész. Kárász Lajos bácsi cimbalomjátékára mindig lehetett számítani, vagy éppen Paprika Imre bácsi klarinétjára. Máskor Salac Jóskáék találtak valakit. A repertoár népdalokból, magyar nótákból állt, meg a kor slágereiből. Ne felejtsük: az egész környéken nem volt villany, csupán néhány detektoros rádió adta a híreket. A TV-ről meg nem is hallottunk... Hetente egyszer-kétszer az iskolában mozi előadás volt. Az én időmben a Mamlecz család járt ki Halasról vetíteni. Az udvaron kerepelt a kis benzines aggregátor, a zsúfolt nézőtér pedig élvezettel nézte a csodát, az álmok, a nagy érzelmek világát a vásznon... A tanyai emberek nagyon segítőkészek voltak, akár iskolai feladatok megoldásában (meszelés, nagytakarítás, iskolai tanterem bővítés, villany bevezetése, stb.), akár a havas utak járhatóvá tételében, vagy éppen a majálisok szervezése és lebonyolítása során. Az iskola udvarának, kertjének rendbentartásában mi, gyerekek is közreműködtünk. Sokat ástunk, kapáltunk, gereblyéztünk. Emlékszem egy-két évben a padláson rengeteg selyemhernyót neveltünk. Mi jártunk el eperfa levélért a keceli kövesútra, ahol mindkét oldalon rengeteg eperfa állt abban az időben. Cipeltük a nagy zsákokat, hogy a ronda kis jószágok jóllakhassanak. Egész napos majálisainkat a környező legszebb erdős ligetek területére szervezték. Ilyenekből bőven volt 5-10 km-es körzeten belül. A majálisokon versenyek, játékok több változata zajlott. Legizgalmasabb a számháború volt, legvidámabb a lepényevés, ahol jól belekvározott lángosból lehetett - hátrakötött kézzel, félmeztelenül - kiharapni a belesütött aprópénzt. Miközben a játékmester zsinóron rángatta az áhított lángost. Elképzelhető, hogy néztek ki a „győztesek” a lepényevés után... A legtávolabbi rendezvényt a Fehértó nyugati partjára szervezték. A tónak az a része, amelyben akkor boldogan lubickoltunk, teljesen kiszáradt napjainkra éppúgy, mint az iskola és a kövesút közötti Bogárzó csatorna. Pedig akkor rengeteg víz volt a Komoráék, Répásiék környékén a kaszálókon is. A csatornában halásztunk keszeget, törpeharcsát. Télen meg nagy csúszkálásokat rendeztünk a jégen, újabb örömet okozva szüléinknek a késedelmes hazaérés, esetenként a beszakadás okozta vizes cipő és ruha miatt... 66
