Gszelmann Ádám: Bogárzói iskola - Thorma János Múzeum könyvei 28. (Kiskunhalas, 2008)
dr. Gszelmann Ádám. A bogárzói iskola (1913-1976)
Tanítók A tanyák mindenesei A tanítók jogviszonyát törvényben fogalmazták meg. Az 1907-ben született 27. számú törvényben kimondták, hogy az iskolák csak képesített tanítókat alkalmazhatnak, összes járandóságukról a fenntartók gondoskodni kötelesek. Képzésüket többször módosították. A négy gimnáziumi évfolyam, vagy a polgári iskola négy osztálya után lehetett tanítóképzőbe felvételt nyerni. 1920-ban a képzési időt 6 évre emelték. 1938-ban visszatértek az 5 éves képzési formára. Meghatározták a képzés céljait is. „A tanítóképző líceum feladata a tanulót vallásos alapon nemzeti szellemben erkölcsös polgárrá nevelni. A fiútanulókat ezen felül gazdasági, a leánytanulókat pedig háztartási ismeretekhez juttassa; továbbá a családi és iskolai gyermekneveléshez szükséges alapismeretek tanításáról magasabb nevelési szaktudományokra előkészítse, s végül főiskolai szaktanulmányokra képessé tegye.” Ezen képzési célok a tanítók mindennapi munkára történő felkészítését jól szolgálták. A tanítót megillette a szolgálati lakás. Amennyiben ez nem volt, vagy a tanító nem igényelte, úgy „lakpénz” illette meg, melyből akár saját, akár bérelt lakását fenn tudta tartani. A tanyai tanítók számára külön előírás volt, hogy lehetőleg az iskolai tanterem melletti lakásban, vagy az iskola közvetlen közelében kellett lakniok. Külön rendelkezés foglalkozott az iskola kertjével, melyet a tanítónak kötelessége volt gondozni. „Az iskolához tartozó telken okszerű és célszerű gazdálkodást kell folytatni. Két év alatt szőlőt kell telepíteni (bor- és csemegeszőlő), és jófajta gyümölcsfákat kell telepíteni. Ezen felül 30-40 négyszögöl veteményes kertet kell kialakítani. Mindennek a gazdaságtan tanításának céljait kell szolgálni.”31 A kert az általános iskola létrehozása után a gyakorlati oktatás céljait szolgálta. Az állam és a város között létrejött megállapodás szerint a tanítók állami alkalmazottak lettek. A városra háruló feladatok közül a fűtés, a tatarozás, az iskola takarítása, kisebb felszerelési tárgyak és szemléltető eszközök vásárlása voltak a legjelentősebbek. E téren szinte folyamatos volt a súrlódás, a nézetkülönbség, elsősorban a tanyai iskolák igazgatói és tanítói, valamint a városi képviselőtestület és a hivatalnokok között. 1934- ben a tanyai tanítók közösen panaszt tettek, s azt jegyzőkönyvi kivonat formájában a polgármesternek is eljuttatták, mivel a tanítók „két év óta a saját zsebük terhére tisztogattat- ják a tantermeket, avagy mint iskolaszolgák kénytelenek azt maguk elvégezni. A további munkákat megtagadják, emiatt már több hete nincs az iskolában takarítás.”32 Még ennél is súlyosabb nézetkülönbségről árulkodik az az eset, amely 1932-ben történt képviselő- testületi ülésen. Az ott és akkor történtek rávilágítanak arra is, hogy a város vezetői milyen szemmel néztek a tanyai iskolákra. Amikor a költségvetés ügyeit tárgyalva szóba jött az, hogy az állammal történt megállapodásnak megfelelően milyen anyagi kötelezettségei vannak a városnak a tanyai iskolákkal szemben, többen indulatosan fogalmaztak. „Nincs olyan szerencsénk, hogy bezáiják az iskolákat.” Arra a kérdésre, amikor felvetődött a tanyai iskolákba történő térképvásárlás, az egyik képviselő így válaszolt: „20-25 évvel ezelőtt, mikor még a tanítók analfabétábbak voltak és még a tanítók sem tudtak semmit, a tanfelügyelők nem a gyerekeket, hanem a tanítókat vizsgáztatták, s mikor a tanító nem tudott Ung megyéről válaszolni azzal védekezett, hogy a térkép rongyos. Tegyenek most is így, ami nincs a rongyos térképen azt ne tanítsák.” Amikor a takarításról esett szó, ugyanez a képviselő kijelentette, hogy „dobjanak oda a tanítóknak vagy 300 pengőt, és akkor az ügy el lesz intézve”. A hiányzó nyomtatványok vásárlását azzal 26
