Németh-Buhin Klára: Németh-Buhin krónika - Thorma János Múzeum könyvei 25. (Kiskunhalas, 2007)
A Németh Buhin család. Szépszülőink és gyermekei - A szépülők gyermekei
jón a számadó. A testi erő és bátorság a közfelfogás szerint azért volt elengedhetetlen, mert ezek ismeretében és láttára a betyár is könnyebben leszerel és a bujtárok is szófo- gadóbbak. Pásztoraink a farkastámadás kivédésére az estéli pásztortüzekben kapanyél hosszúságú és vastagságú keményfadorongokat parazsaltattak, s szükség esetén ezekkel a tüzesvégü botokkal rohantak a farkasokra. A farkastámadás veszélye miatt éjjel is fenn voltak, figyelniük kellett, így a számadók hajnal felé aludtak egy keveset, és nappal pótolták az alvást.63 A pásztorokat a tőkegazdaság megbízottai az előjárósággal karöltve fogadták fel. Megbízatásuk egy évre szólt, általában Szt. György naptól Szt. György napig, illetve a tavaszi kihajtástól az őszi szétverésig, de meghosszabbították, hajói megállta a helyét. A félszilajtartás idejében a barmokat a téliesre fordult idő beköszöntével, Katalin-nap táján, de néha ennél is később adták számba a pásztorok a gazdáknak téli teleltetésre. Ez volt a szaggatás, vagy őszi szétverés. A bujtárokat maga a számadó fogadta fel, elsősorban a testi alkalmatosság, erőnlét, jó kiállás figyelembevételével, nagy tekintéllyel bírtak felettük. A legerősebb, legbátrabb számadóknak a külvilág előtt is nagy tekintélyük volt, a társas életben felért a középvagyonú gazdákéval, kivált a csikós, gulyás számadóké. „Büszke is volt rá, aki pásztor lehetett, mert az emberek legelejének tartották őket.”64 Olyan gazdalegények is akadtak, akik hiúságból lettek pásztorok. Volt olyan gőgös pásztor, számadó, aki elvárta, hogy az utcán a gazdák köszönjenek neki előbb. A nagybarmok pásztorai a vásárokra, ünnepélyes alkalmakra lóháton érkeztek, mégpedig jó lovakon, sallangos szerszámokkal. A pásztorembert a lakodalmakban, más vendégsé- gi alkalmakkor is a legfőbb helyre ültették, nehogy megnehezteljenek. Feleségeiket is a más polgárokéhoz hasonlóan becsülték. Az asszonyaiknak azonban nem sok szavuk volt a háznál, a férj tartotta a gyeplűt.65 így ment át a szóhasználatba a pásztorfejedelem elnevezés, amit alátámasztott a gondjaikra bízott jószágállomány nagysága és értéke is. A szóbeli és levéltári adatokból megállapíthatjuk azt is, hogy a halasi nagybarmoknál a XVIII-XIX. században egyenként 450-1600 között váltakozott a jószág létszáma. Buhin Mihály (1842-1930) elmondotta, hogy apja számadóságában a halasi ökörcsordánál - ahol még ő is bojtárkodott - az 1840-1860-as években 1000-1600 között ingadozott a jószáglétszám.66 A számadók bérét a tanács állapította meg: „1821. évben pl. a gulyás számadó bére 450 Ft, 4 suba, 8 pár csizma, a szokott marhateleltetés és kaszálló. A mely baromnál Talyigás ökör nints, a gulyás tartozik az eleséget a maga kotsiján kihordani, ezen túl a szaggatás után két hétig fogja a rendes heti eleséget megkapni.” 1830. évben a pásztoroknak marhateleltetés helyett kaszálót juttatott a halasi tanács és bérüket is megjobbította. „1841-ben a kezes számadó pásztoroknak s csikósoknak is kaszáló földet juttattak. 1860. évben Buhin Mihály ökörcsordásnak fizetett a baromtartó gazdaság: minden ökörtől 1 kenyeret, 2 ittze kását, vagy tarhonyát, félkaraj nyi szalonnát, 1 verdung sót, és 40 kr. Pénzt.”67 45
