Németh-Buhin Klára: Németh-Buhin krónika - Thorma János Múzeum könyvei 25. (Kiskunhalas, 2007)
A Németh Buhin család. Szépszülőink és gyermekei - A szépülők gyermekei
tak a pásztorvilág előtt kimagasló tekintélyű pásztorok - leginkább a számadók között, - kik általános magatartásuknál, személyes bátorságuknál, a vezérkedésre már elismerten nagyobb rátermettségüknél fogva, nemcsak a pásztorok előtt szolgáltak világító lámpásul, hanem a tőkegazdaság, és maga a hatóság is megkülönböztetett tiszteletben részesítette őket. Az ilyen jelentősebb pásztorszámadókat hívták címeres pásztoroknak, közülük pedig a legjelesebbeket pásztorfejedelemnek. A pásztorfejedelmek nem estek választás alá. Maga az élet mutatta meg, hogy a pásztorvilágban, s ezen belül az egyes pásztorféleségekben kik a vezérkedésre hivatottak. A pásztorvilág is tudta, hogy kik az ő koronázatlan fejedelmeik, akikhez szükség esetén bizalommal, s a megsegítés jó reményével fordulhatnak. Ilyenek voltak még Halason a Mezők, Bazsák, Szákiak, Dallosok, Kerekesek és a Lehőczök, kiknek jobbára már az ősei is nevesebb pásztoremberek voltak.” Igazolják ezt Gőzön István (1820-1912) halasi népköltő alábbi verssorai is: Mint a Pólus körül az égi csillagok, Úgy forogtak Buhin körül a pásztorok A pásztoroknak megvolt a maguk szervezete, mégpedig csikósok, gulyások, juhászok stb. szerint külön-külön. „Az egyes pásztorféleségeknél a rangsorban első volt a számadó (felesszámadó), utána a helyettese, a számadó bojtár (öregbojtár) következett. Halason a lakos követte őket a rangsorban, mivel többnyire az idősebb, tapasztalt emberek közül került ki. A számadók főleg arra ügyeltek, hogy a jószág állaga épségben maradjon, erőbeli állapota is megfelelő legyen. De ügyeltek a bojtárokra is, hogy engedélyük nélkül a falkától el ne csavarogjanak, hogy mindig tiszták, józanok, nyalkák legyenek, a pusztai csárdákat is csak az ő engedélyükkel és megszabott időben látogathatták. Káromkodásért, rendetlen beszédért is megfedették a bojtárokat. (A „lakos” tartott rendet a cserénynél, hogy mindig és minden tiszta legyen. Tűzrevalóról is ő gondoskodott. Napjában kétszer vagy háromszor, a számadó által meghatározott időben főzött, s étkezés után rendbetette az edényeket. A pásztorok élelmezéséhez szükséges mértékben fejt, túrót, tarhót készített, ügyelt arra is, hogy az érkezők ne láthassanak a cserény körül száradó bőröket. A lakos kezelte a nyers és szárított húsokat.) A kisbojtár volt a többi pásztor „keze-lába.”61 A nagybarmokhoz csak válogatott embereket alkalmaztak. A tőkegazdaság (a baromtartó gazdák együttese) elsősorban arra ügyelt, hogy számadónak közismert, vagyonos, jószágos, lehetőleg helybeli, becsületes, redemptus gazdaembereket fogadjon fel, éspedig olyanokat, akik a jószághoz is értenek, no meg parancsolni, tekintélyt tartani is tudnak. Jó kiállású, erős, izmos férfiak kellettek, akikről meglátszott, hogy elszánt és bátor emberek, életre-halálra is készek a lókötőkkel, vagy más rablókkal szembeszállni, olyanok, akik - ha a szükség úgy kívánja - a betyárokkal is élethalálharcra kelnek, akikről feltételezhető, hogy farkastámadásokkal szemben is meg tudják védeni a barmot.62 A vagyonosságra azért volt szükség, hogy károk esetén felelni tud44
