Németh-Buhin Klára: Németh-Buhin krónika - Thorma János Múzeum könyvei 25. (Kiskunhalas, 2007)
Mellékletek
Kővágás esetén a kőorsókat fel kellett emelni. Nagy súlyánál fogva ez kézi erővel nem volt lehetséges, ezért csörlőt készítettek. (23. rajz melléklet, 15. ábra) A csörlő fogaskerék áttétellel működött, amellyel egy ember könnyedén emelte fel az orsót (24. rajz melléklet). Az elkészült szélmalom berendezés jól látható a 25. rajz mellékleten. Most következett a tető fordításához szükséges szerkezet elkészítése. A fordító középgerenda (középszárfa) (25. rajz melléklet, 3. ábra) akácfából készült, alsó végén négyzetesre faragva. Erre a végére szerelték fel a fordítókerék tengelyét. Felső végét csavarral rögzítették az áthidaló gerendához. Faragott vagy fűrészelt fenyőfából készültek a preics fordító gerendák. Felül a mittlitoldáshoz húzópánttal és csavarral rögzítették. Alsó végüket rézsűs lapolással a középszárfához csavarozták. A közép- szárfába alul vonóhorgot szereltek, ebbe kapcsolódott a fordítólánc. A fordítólánc pedig a fordítókocsihoz (tekerőhöz) egy csavarral volt rögzítve. (26. rajz melléklet) A fordítókocsit egy 2 m hosszú akác gömbrúddal (fordítórúddal) működtették. A fordítókocsi rögzítéséhez fordítókarókat, oszlopokat ástak le a földbe, melyek a terepszint fölött 40 cm magasak voltak. A malom körül 10 db ilyen karóra volt szükség. Ezek az oszlopok a malom falától 255 cm-re voltak elhelyezve. A tető csúcsára horganylemezből szélkakast szereltek. Ez szélirányjelző is volt, de főleg a tető díszítésére szolgált. A szélmalom építésének utolsó fázisa a keresztágak és vitorlák elkészítése és felrakása. Ezeket korábban nem lehetett felrakni, amíg a belső berendezés és a tető fordítószerkezet el nem készült, mert esetleges szélvihar esetén nem tudták volna biztosítani a vitorlákat. Keresztágnak nevezték azokat a gerendákat, amelyek a széltengely nyílásain keresztül bújtatva a széltengelybe voltak ékelve. A két keresztág (gerenda) egymással kereszt formát alkotott, ezért hívták keresztágnak. Ezekre erősítették fel a vitorlákat. Kisebb malmoknál egy, a három pár köves nagyobb malmoknál kettő keresztág volt egymás mellé erősítve. Egyiket hátsó, a másikat első keresztágnak nevezték. A hátsó keresztág akácfából készült, de kb. fele hosszúságú volt, mint az első. Az első keresztág rendszerint fenyőgerendából készült. Részben azért, mert a fenyő súlya kisebb, részben pedig, hogy ilyen hosszú megfelelő akácfa nemigen volt. A keresztágakat a megfelelő formára kifaragták és gyalulták, majd a vitorla felerősítéséhez szükséges furatokkal ellátták. (27. rajz melléklet, 1-2. ábra) Az első és hátsó keresztágat párosítva két anyáscsavarral összeerősítve húzták be a széltengelybe, majd akácfából készült ékkel beékelték. A hátsó keresztágat a széltengely kétoldali síkjánál átfúrták és a tengelyen lévő egyik szorítópánt csavarjait ezen a furaton keresztülvezették. Eklazulás esetén ez biztosította kicsúszás ellen. A keresztágak felrakása és beerősítése után a vitorlák elkészítése következett. A szélvitorla elkészítéséhez nem minden molnár értett úgy, hogy az kifogástalan legyen. Ha a szárnyak hátrahajlása nagyobb volt a kelleténél, a szél energiáját nem használta ki jól, és forgás közben lebegtette, szaggatta a vitorlavásznat, különösen, amikor a malomfal mellett haladt el, a vászon nagyot csapott a szárnyakra. Ilyenkor molnár nyelven azt mondták, „ver a vászon”. Természetesen ez a vásznak idő előtti tönkremenésé315
