Németh-Buhin Klára: Németh-Buhin krónika - Thorma János Múzeum könyvei 25. (Kiskunhalas, 2007)
Mellékletek
hez vezetett. Ha nem volt elég nagy a hátrahajlási szög, akkor a vásznak nem lebegtek ugyan, de a forgatónyomaték hátrányára volt. A gyakorlatban azok a vitorlák voltak jó szélenergia átvevők, amelyek hátrahajlási szöge kb. 17 fok volt. Természetesen a vitorla forgása közben, ha vizsgáljuk a szélsebesség és a vitorla kerületi sebességét, arra a meggyőződésre jutunk, hogy a vitorla kerületi sebessége nagyobb, mint szélsebesség. Ezért, ha a vitorla szárnyakat végig egyforma hátrahajlási szögben készítenénk, a vitorlavásznak végei állandó lebegésben lennének, és ez a vitorlákra fékező, marasztaló hatást fejtene ki. Ezért a vitorla szárnyakat helyesen úgy készítették, hogy a szárnyak (lécezés) hosszát három részre osztották 2/3 rész 17 fokos hátrahajlási szögben. A szárny vége felé az utolsó harmad elejétől kezdve fokozatosan kisebbre vették úgy, hogy az utolsó vitorlaléc 0 fokon volt (27. rajz melléklet, 3. ábra). A vitorlaszárak fenyőfából készültek. Azt az oldalát, amely a keresztágra feküdt, megfaragták úgy, hogy a vitorla vége előbbre álljon. A vitorla lécek részére vésendő lyukak megjelölését a 27. rajz melléklet 3. ábrái ismertetik. A vitorla léceket kétféle hosszúságban készítették (27. rajz melléklet, 4-5. ábra). A papucsosléc akácfából készült, a rövidebb léc fenyőfából. A lécek a hátsó végük felé vékonyodnak. A vitorlákat szélfogó deszkázattal látták el. A hosszabb akáclécekre papucsokat szegeztek. A papucsokat fenyőfából készítették, a végső papucsokat 20 fokos szögben felerősítették, majd ezekre zsinórt feszítettek és a többi papucsot a zsinórhoz érintően rakták fel. A papucsokra szegezték a szélfogó deszkákat. A szélső deszkát vezérdeszkának nevezték. A vezérdeszka 2 cm vastag és 16 cm széles. A vitorlaszár és a vezérdeszka között három szál 18 cm széles és 1,3 cm vastag deszkázat volt. A deszkázat egy része leemelhetőre készült, ezt a részt hevederek fogták össze. Egyik oldalon a hevederek túlnyúltak, ezzel a vezérdeszkába kapaszkodtak, a másik szélét kallantyúk fogták le, melyet állványcsavarral rögzítettek. A leemelhető részt a kallan- tyúk elfordítása után ajtószerüen kifordították és leemelték. (27. rajz melléklet, 17. ábra) A vitorlavászon hátracsúszásának meggátlására a vitorlaszárra két darab vászontartó kampót szereltek. (27. rajz melléklet, 9. ábra) A vitorla minden részét készítése közben simára gyalulták. Végül a felerősítéshez szükséges furatokat elkészítették. A vitorlák felrakása A széltengelyt úgy fordították, hogy az egyik keresztág függőleges irányban álljon. Egy kötélcsigát lánccal a széltengelyre függesztettek. Egy másik kötélcsigát az egyik fordítókaróhoz erősítették, a fordítókocsit (28. rajz melléklet) beakasztották a következő fordítókaróba. A felhúzó kötelet rákötötték a vitorlaszárra a felső kallantyú fölött, majd a vitorlaszár mellett végigvezetve a legfelső akácléchez kisebb kötéllel odakötötték. A kötelet a felsőcsigán át le az alsócsigán keresztül a fordítókocsi hengerén kétszer átcsavarva vezették, és végét egy ember könnyedén húzta. A fordítórúddal egy ember forgatta a kocsit, ezáltal a vitorla felfelé haladt. Amikor felérkezett, egy ember alul tartotta a vitorlát, hogy a saját tengelye körül el ne forduljon, és egy negyedik ember felment a vitorlán, felvitte magával a szükséges húzópántokat, csavarokat és a keresztágakhoz rögzítette. 316
