Németh-Buhin Klára: Németh-Buhin krónika - Thorma János Múzeum könyvei 25. (Kiskunhalas, 2007)
Mellékletek
keresztvasat timsóval beöntötték. A kiöntés kb. 4-5 óra múlva kötött meg annyira, hogy a szálvasat ki lehetett emelni és azt a helyére szerelni. Kőemelő daruval felemelték a felsőkövet, megfordították és ráhelyezték a szálvasra. Természetesen akármilyen pontos volt a keresztvas beállítása, nem jelentette azt, hogy az alsó és felső kő egymással párhuzamos. Ennek oka az volt, hogy a felső kő középpontja és súlypontja nem azonos. Ez úgy jön létre, hogy a kő nem pontosan egyforma vastag, vagy ha igen, a kő belsejében van szerkezeti különbség. Ez a két pont közötti különbözet idézte elő, hogy a felsőkő valamelyik oldalán „lógott”. Amikor a kő valamely oldalán lóg, azt meg kell jelölni. A jelölést úgy végezték, hogy a szálvasnál fogva a követ megforgatták, egy molnár bal kezével vékony kis éket dugott az alsó kő rémisénél a két kő közé, úgy, hogy azt a felső kő neheze érintse. Majd a jobb kezében tartott kis faszéndarabkát a faék érintésével egyidőben a felső kőhöz nyomta. Az érintett ponton egy tartósabb piros festékkel megjelölte. Ha ez a „lógás” nem volt nagyobb, mint 1 -2 mm, ezt ráhagyták, mert forgás közben részben az alatta lévő őrlemény, részben a centrifugális erő ezt a kis különbözetet kiegyenlítette. Ha pedig nagyobb volt a lógás, ezt ki kellett egyensúlyozni. A kiegyenlítést úgy végezték, hogy az ellentétes oldalon fészket véstek és abba annyi súlyt raktak, amennyi szükséges volt. A nyílást vaslemezzel lezárták. A felső kő nehezének megjelölt pontját átvitték a kő szálvasra is, hogy a finom beállítást el tudják végezni a szálvas persely csavarokkal. Itt rendszerint egy kis papírdarabkát csirizzel ragasztottak fel. Meg kell jegyezni, hogy a szálvasra tett jelölés csak ideiglenes volt, mert idővel a kövek kopásával ez a pont is változott. Ezért időnként a súlypontot ellenőrizték. A legtöbb szélmalomban három pár követ szereltek be. Egy volt kisebb méretű, 38 colos átmérővel, gyengébb légáramlás esetén ezzel őröltek. A kövek beszerelése után a kőburkolatokat, rázógaratokat, garattartó keresztfákat készítették el. (21. rajz melléklet, 1-10. ábra.) Most már a második emelet berendezése következett. A kőorsókat villásvassal beemelték, a villás végük a felsőkő keresztvasához kapcsolódott. A csapágygerenda tartóoszlopokat (22. rajz melléklet, 5-8. ábra) készítették el. Alsó végük csapolással illeszkedett a födémgerendába. Felül négylapfejű anyáscsavarok rögzítették. Körtevagy almafából készültek a kőorsó csapágygerendák (22. rajz melléklet, 9-10. ábra). Egyik végük csapos, laza illesztéssel kapcsolódott az oszlopba. A másik végük lapolással, lapos menetű csavarokkal volt rögzíthető. A csavarok kézi anyával voltak ellátva, hogy az bármikor könnyen oldható legyen. Ezzel a csapágygerendával lehetett a kőorsókat ki és befogni, illetve a fütókerékbe kapcsolni. Itt került felszerelésre a zsákhúzó berendezés (23. rajz melléklet). A zsákhúzó henger akácfából készült (23. rajz melléklet, 7. ábra), melynek egyik vége fix facsapágyban (12. ábra) a másik része egy himbára szerelt csapágyban forgott. A henger végén jegenyefából készült dörzskereket erősítettek fel, mely a himba lehúzása alkalmával a futókerékhez kapcsolódott. A kapcsolókötél elengedése esetén a dörzskerék felemelkedett. 314
