Németh-Buhin Klára: Németh-Buhin krónika - Thorma János Múzeum könyvei 25. (Kiskunhalas, 2007)
Mellékletek
ba. Odaállítja az asztal elé. Egyet cuppant, hát ugorja ám át a Mérges az üvegekkel megrakott asztalt lócástul. A hadnagy futtyent. Mérges megfordul. Még egy cuppantás és a nemes állat visszarepül az asztal fölött. Nem esik semmi hiba. Hatalmas lelkesedés tör ki. Már 450 forintos ígéret is elhangzik, de a hadnagy ridegen visszavág:- Mondtam, hogy nincs alku. Német Buhin Mihályban csak erősödik a gyanú. Minél pompásabbnak mutatkozik a Mérges, annál nagyobb okának kell lennie, hogy eladó.- No még egy próbát! - kiált a hadnagy. Kentek menjenek ki mind az ivóból. Csak én maradok, meg a lovam. Az ablakon nézhetnek. Én úgy teszök, mintha aludnék. Aztán jöjjön be valaki felém lopakodva, mintha bántani akarna! Az emberek kitódulnak és ott nyüzsögnek az ablakoknál. Elcsendesednek. A hadnagy Mérges kantárját a jobbkezére csavarja és elnyúlik a lócán. Már hortyog is. A paripaló fülét hegyezve figyel. Lopakodik aztán lassan befelé az egyik bujtár nagy késsel. Óvatosan közeledik a hadnagyhoz. Mérges okos pofájával szelíden kezdi bök- dösni a hadnagyot mintha mondaná: Ébredj gazdám! Veszedelem közelít! A lelkesedés leírhatatlan. Német Buhin Mihály sem tud már ellenállni a varázsnak. Odamegy a hadnagyhoz és nagy tempósan kezet nyújt neki:- Tartom!- Én is! - felel a hadnagy kezet adva. Azzal a gulyásfejedelem »már pusztítja is ki a gatyakorcából a tenger bankót az asztalra«.- Még tíz itcét áldomásra! - rendelkezik a kármentő felé. Öreg este lesz, mire a kúnok hazaszélednek a nagy mulatságból. Aki nem tud hazamenni, mert elnyomta a bor, az elnyúlik a lócán, vagy kint a gyepen. Csak a gulyásfejedelem, meg a hadnagy ülnek még az ivóban. A muzsika is elment. Nem marasztották.- No most má csak ketten vagyunk. Most má mögmondhatod, hogy miért adtad el ezt a paripalovat, »aki különb sok embömél« - veti oda a szót a gulyásfejedelem.- Ha éppen ez nyugtalanít, most négyszemközt mögmondom. - felel a hadnagy szomorúan. - Hát a Köszörűs Pannáér. Tudod, hogy ő a »kőkúti csárdában« méri a citronyos bort, a »Falkafogyasztóban«, mert éjjel-nappal fő ott a birgehús... Egyszer deresre került a Panna valamiér... Nem volt leiköm végigvágni rajta a mogyo- rófapálcával... Olyan habosfehér vót a teste, mint a fehér pujka bögyin a pihe... Mög olyan formás, hogy, no de mit beszállok?... így lőtt az enyém!... Tudod, hogy a szögedi határnak egy baromjárásnyúlványa bevág a halasi határba. Nem messze a kőkúti csárdáiul végződik. Azt sűrűn járják a lovasbetyárok. Valamelyik nyalka betyár gyakran benéz a Pannához. Szögedi rúzsás papucsot meg selyemkendőt is hozott már neki. Hasztalan vigyázom a »szívtolvajt« éjszakákon át, nem tudom elkapni! A nyü ögye mög!... A Panna meg mintha hidegödne... Olyan ajándékot vöszök neki, hogy egyszeribe visszaforduljon a szíve! Ahoz pedig pénz köll! Sok!... De amit mondtam, sírba töttem! 280
