Németh-Buhin Klára: Németh-Buhin krónika - Thorma János Múzeum könyvei 25. (Kiskunhalas, 2007)

Mellékletek

Halálos csend támad. Majdnem mindenki tudja, hogy a hadnagy nagy szót mondott. Aztán nagy izgalom kerekedik, de legjobban Német Buhin Mihály érzi a belső remegést.. Egyszerre húszán is kérdik:- Mennyiér?- Ötszáz forint. Egy pengőkrajcárral sem alább.

Kissé megcsökken a nagy érdeklődés. Temérdek pénz az, mikor Baranyi János egy kétpengős zsoltáros könyvért egy hétig kaszált Zseni Móric úrnál, »hogy a gyerekeit ne úgy nevelje föl, mint a barmot!« Különböző ígéretek szerénykednek elő.- Nincs alku! - kiált a hadnagy.

Általános figyelem közepette feláll a gulyásfejedelem.- Én má ígértem érte annyit, de nem adtad.- Tartod? - kérdi a hadnagy.- Tartanám, de...-De?- De valami nagy okának kő lenni, hogy most egyszerre eladó az a paripaló. Tán bizony valami hiba esött rajta?- Hiba? - fortyan fel a hadnagy. Ötven icce citronyos bort teszek. Futtassunk a Sóstóig, meg vissza, aztán ugrassuk át a temetőárkot. Ha veszítem a próbát, magam fizetők, ha nyerek, a vetélkedők közösen.- Álljuk, álljuk! - harsan fel egyszerre vagy tíz torokból.

Kizsivajog az egész vásárállásra. Nyeregbeszállnak. Tizenegyen állnak egy sorba. Csupa paripaló. Pisztolylövésre indulnak. Úgy megy a tizenegy sárkány, mint a villám. A porfelhő csakhamar eltakarja őket. A Mérges mindenütt elől. Ő alig ver port. Mintha a lába nem is érné a földet. A sarkantyúk dolgoznak, biztató szavak csattannak. Csak a hadnagy nem bántja a lovát. Nem is szól neki. Csak a nyakára hajlik. Úgy suhannak összenőve. Meg se mozdul a nyeregben. Mintha csak egy szálló, nagy madár árnyéka rebbenne végig az úton. Ők értik egymást.

A »szájtáti embörök« alig mondják el nagy lármával a véleményüket, már jön is a Mérges visszafelé, mint a szél. Puskalövésre se látni mögötte senkit. A hadnagy beugrat a vásárállásra. Egyet Rittyent és a Mérges megáll, mint a cövek. Meg se izzadt. A szügye sem remeg. Nagy éljenzéssel veszik körül. Végre előkerül a többi lovas. Csak úgy szakad a tajték a lovakról, a veríték az orcákról. Fődkereső Csapinak meg csupa vér az arca, mert megbotlott a lováról »kankurját vetött«, mint a meglőtt nyúl, de oda se neki.

Amint összejönnek, a hadnagy nyomban parancsol:- No most neki a temetőároknak, ahun kétöles. A bor addig az asztalon legyön mind!

Nekikanyarodnak az ároknak sorba. A Mérges úgy száll át rajta, mint a fecske. A többi ló mind megtorpan. Egy sem meri megtenni az ugrást. Hiába mélyed a sarkantyú a vékonyába. Mérges győzelme teljes. Megy az egész emberfalka vissza az Ürgésbe. Az ötven itce citronyos ki van rakva az asztalra. Az üres, hatalmas kulacsok is ott hevernek. A pandurhadnagy a fal mellé parancsol mindenkit. Bevezeti a Mérgest az ivó279