Köves Iván: Absztráció - Thorma János Múzeum könyvei 24. (Kiskunhalas, 2007)

nak. De erről nem kívánok most részletesen szólni. A közelmúltban jelent meg Szőke Cecília könyve, amely a zenekar egész történetét feldolgozza (Philhamonia Hungarica, 1957-2001. Klasszikus és Jazz Kiadó, Budapest, 2006.). Amikor Köves 1972-ben először hazalátogatott, és még inkább amikor 1994-ben végleg hazatért, már elsősorban nem zenészként volt ismert. S itt rá kell térnem személyes kapcsolatunk alakulására. Az 1970-es évek elején egy nap feleségem azzal fogadott, hogy egy Köves Iván nevű férfi keresett telefonon, s kérte, hogy hívjam vissza. Ismerős volt a név, s azt gyanítottam - ak­kor már rendszeresen jártam külföldre -, hogy valahol ott hallhattam emlegetni. De hogy a Cannes-i filmfesztiválon, a FIPRESCI valamelyik milánói szimpóziu­mán vagy párizsi barátaimnál, azt nem tudtam eldönteni. Ma azt tartom valószí­nűnek, hogy vagy Csobádi Péter Frankfurtban, vagy Cseke-Ekecs László Mün­chenben beszélhetett róla. Köves Iván ugyanis Ausztriában és főleg Nyugat-Né- metországban futotta be egyedülálló és páratlan fényképész karrierjét. Főbb állo­másai ennek a pályának 1958-ban a „Realité” Párizsi Nemzetközi Fotókiállítás nagydíjának elnyerése, amelyen Pablo Picasso a zsűri tiszteletbeli tagja volt (aki ezt a nagydíjas képet el is kérte tőle, és cserébe egy rajzával ajándékozta meg). A verseny, amelyben Ausztriát képviselte hat képével, nagy publicitást kapott, szá­mos cikk jelent meg róla Franciaországban is, és így még az is lehet, hogy a sajtó­ban találkoztam először a nevével. Ausztriában és Nyugat-Németországban már a legdivatosabb és legkereset­tebb fotográfusok közé tartozott. Különösen a koncertekről, zenészekről készített 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom