Szomjas-Schiffert György: Régi lakodalmak a Duna-Tisza közén - Thorma János Múzeum könyvei 23. (Budapest-Kiskunhalas, 2006)
Régi lakodalmak a Felső-Kiskunságban
nyekkel fölmászott a szalmakazal tetejére, fölparancsolta a zenészeket és ott daloltak („nem táncolnak mert leesnének”). A bugaci béresek lakodalma napfelkeltekor vagy reggel nyolc óra tájban végződött. Búcsúzó nótája az, hogy: „Köszönöm jóságod”. (Az adatközlő a tyúkverő és a kárlátó fogalmát nem ismeri.) A régi lakodalom Kiskunmajsán* A lányok és legények ismerkedési helye az augusztus 28-i országos vásár és a szeptember 8-i kisasszonynapi búcsú volt, ez utóbbit „leányvásár”-nak hívták. A 19. és 20. század fordulójától kezdve nagy szerepet játszott a tánciskola is. A vásáron és a búcsún a legények búcsúfiát vásároltak a lányoknak és a korzósze- rü forgatagban a lányok farára vertek cifra fakanállal, amelyeket ott vásárolgattak. Ilyen alkalmakkor reggelig tartó bál volt. A legény elkérte a lányt az édesanyjától, ő kísérte a bálba (onnan meg haza), befizette és táncolt vele. Ha tánc közben más legény kérte, és ha nem akarta odaadni, abból nagy verekedések támadtak. Különösen a 8 km-ről bejött Kömpöc községbeli legényekkel valóságos háborúk folytak. (A szomorú tapasztalatok alapján manapság az anyja viszi bálba a leányt.) Divat volt éjjeli zenét adni a lányoknak. A legényháború nemcsak Majsán folyt. A csengelepusztai lakosok Sze- ged-Felsőközpontra (ma Balástya) mentek esküdni, ilyenkor botokkal bélelték ki a kocsikat és „az oldalba vasvellákat gyuggattak.” Számtalanszor előfordult, hogy a felsőközponti templom előtt több lakodalmas menet összeverekedett. A „lányhó való járás” napja kedd, csütörtök, szombat és vasárnap volt. Ha egy kezdő udvarló más napokon este talált jönni, a lányos háznál összesöpörték valahol a szemetet és kivitették vele. Ez volt a közismertjei, hogy aznap nem fogadják szívesen. Aki azonban már régen udvarolt és vőlegénynek számított, az jöhetett más napokon is. Este, a 7 órás harangszó után lehetett csak a lányos házhoz eljárni. A szobában székre, padra ültek a fiatalok, de sohasem egymás mellé. A lány foglalatoskodott valamivel, pl. kézimunkázott, varrt, stoppolt, s közben beszélgettek. 9 óráig lehetett ott a legény, a lány kikísérte őt a kapuig, ott még beszélgettek egy darabig, de rövidesen menni kellett a legénynek, mert az anyja 10 óra felé belülről rákopogott az ablakon a lányára, s ez nagy szégyen lett volna a legényre. Mindkét fiatal csak szombaton és vasárnap öltözött ki ünneplőbe, egyéb napokon „piacra járó gúnyában” töltötték az együttlétet. A komoly célú udvarlás inkább csak a katonaélet 3 éve után kezdődött, mert aki előbb udvarolt, megcsalatkozhatott, hiszen a lány „beleért a korba” és máshoz ment. Húsz éven túl már „öreg lán”-nak hívták, aki „elhánnya fogait lánkorába”. * Adatközlők: Csontos József (70 éves) volt parasztzenész és Úri Baranyi Sándor (80 éves) volt kőmíves, hivatásos vőfély. Leírta Szomjas-Schiffert György. Kiskunmajsa, 1954. május 25. 68
