Szomjas-Schiffert György: Régi lakodalmak a Duna-Tisza közén - Thorma János Múzeum könyvei 23. (Budapest-Kiskunhalas, 2006)

Régi lakodalmak Bács-Kiskun megye középső részén

lomban még 1940-ben is előfordult, (körül az alsó szélén és a gallérján bőrből kivágott piros rózsák díszítették).

Nagy ünnepek, búcsúk idején (pl. a pünkösdi templomszenteléskor) este bál volt a kocsmában. A délutáni tánc alatt a legény megbeszélte a lánnyal, hogy este elviszi a bálba, ezért este 8 órakor elment a lányos házhoz és a szülőktől elkérte. A legény befizette a lányt és táncolt vele. Irigységből verekedések is támadtak, főleg a különböző vallású legények között, mert ilyeneknek nem szokták tánc közben átadni a lányt. Volt, hogy a beavatkozó kocsmárost is elverték. A megbántott legény kileste, hogy a pár mikor megy haza, és alkalmas helyen belekötött a ve- télytársba.

A legények a katonaidejük kitöltése után kezdtek komolyan udvarolni, ez azonban egy nyár alatt véget is ért: őszre már elvette a szeretőjét. A lányos házhoz nem járt a legény, találkozási idejük a vasárnapi tánc, esetleg még a közös munka volt. A lányokat 20 éven fölül már „vénlány”-nak tartották, az „öreg legény” fogalma 26 évnél kezdődött. Az ünnepnap ebédutáni tánc idején a házasemberek is kocsmáztak, iddogálva és kártyázva, az öreg legények hozzájuk csatlakoztak, nem a fiatalokhoz.

„Kérőbe” násznaggyal ment a legény. A násznagy beszélt, a legény meg Jegyet adott”: 5-10 forintot a lánynak A lány ezt két darab ,jegykendő”-vel viszonozta, az egyik bordószínü selyem fejkendő volt, a másik pedig fehér delén kendő. Vagyonra egyezkedés nem volt. Ha a lány meggondolta a dolgot és visszalépett, a csalódott legény széthasogatta a kendőt, vagy behúzta a csizmájába kapcának.

„Vőfény”-ül a legény a barátai közül kért meg egyet, aki tudta a mondókákat („sokan tudták”). Voltak olyanok akik rátermettek a vőfélységre, ezeket még házasember korukban is hívták és megfizették. A vőfély a lakodalom előtt egy héttel hívogatott, egy alkalommal. Ilyenkor a menyasszony díszítette őt fel. Ünneplő ruhájára földigérő, három ujjnyi széles szalagot kapott két ágon, amely „boti vi- rág”-gal balmellén a hajtókájára volt feltüzve. A kalapján semmi. Másfél méter hosszú egyenes íuzfapálcája volt, amelynek a tetejére öt-hatféle színű keskeny szalagból csokrot tűztek és ennek ágai lelógtak a kezére. A meghívandó családnál elmondta a verses dikcióját, s bár mindenütt (csak) borral kínálták, keveset ihatott.

A lakodalmak zöme szüret után volt, október végén, amikor a borok letisztultak („Andrásnapig”: nov. 30.) és a két karácsony között. Csak aki ebből az időből kimaradt, az lakodalmaskodott farsangban. Hétköznapon, péntek kivételével tartották a lakodalmat. A vendégek ajándékot adtak az új párnak, családonkint egy pár tyúkot illett adni, amelyet az esküvő előtti nap reggelén vittek el a lakodalmas házhoz, ahol erről tudták, hogy kire számíthatnak. Gazdagabb lakodalmakra, amelyet kocsmában, vagy nyíltabb helyen tartottak, hívatlan legények is be-be- csúsztak az evés-ivás, tánc kedvéért. A jómódúak reggel 8-9-re hívták a vendége53