Szomjas-Schiffert György: Régi lakodalmak a Duna-Tisza közén - Thorma János Múzeum könyvei 23. (Budapest-Kiskunhalas, 2006)
Régi lakodalmak Bács-Kiskun megye középső részén
A legény kalapját a szoba vagy sátor oldaláról tépett szalagokkal földíszítették. O aztán becsatlakozott a „csendőr urak”-hoz. Amikor a táncosok elfogytak, körtánccal befejeződött a verbuválójáték. Résztvevői lettek a „tyúkverősök”. A vendégek közül egy férfi menyasszonynak, másik vőlegénynek öltözött, mindketten korommal, rongyokkal csúfítva magukat. A „menyasszony” nagy hasat csinált magának. Az ő vezetésükkel megindult egy menet zeneszóval a menyasszonyház felé. A „vőlegény-maszká”-nak nagy sárgarépa volt bedugva elöl a nadrágjába, a „menyasszony” többször leült dolgát végezni, - mögöttük az igazi menyasszony és vőlegény nevette őket, a többi „tyúkverős” pedig kiáltozott:- „Alig megyünk három házig, a menyasszony megbabázik!” A menet ide-oda járkált az utcán, végül a menyasszonyháznál ételt melegítettek nekik és meleg borral tartották őket. Itt a „tyúkverősök” eláztak és szétszéledtek. A lakodalmat követő vasárnapon volt a „szégyenebéd”, vagy „kállátó”. A menyasszony szülei látogattak el a vőlegényes házhoz ebédre, ahol azonban mindenféle vendég volt, megjelentek a vőfélyek is, de már dísz nélkül. A régi magyar lakodalom Soltvadkerten* Soltvadkert lakossága magyar bennszülöttekből, sváb és tót betelepültekből tevődik össze, akiknek ősei a hajdani Orczy-birtok jobbágyai voltak. A háromféle lakosságból a magyarok tartottak régi szokásokból álló lakodalmakat. Ezekről van szó az alábbiakban. Vasárnap délutánonként két-három kocsmában tánc volt tamburazenére. Ezekre összegyűlt a fiatalság ünneplő ruhában; a legények a kocsmában iddogál- tak és onnan integettek ki egy-egy lánynak, vagy „szóltak nevirü”. A lányok ugyanis a kocsma udvarán falkába tömörülve beszélgettek és várták, hogy valamelyik legény vigye őket táncba. Akit szólítottak, az bement, tánc után pedig visszatért a lányok csapatába. Nyáridőben szabadban volt a tánc, sátor alatt. A lányok ünneplő ruhája ráncos szoknya volt blúzzal (amit régebben „rék- li”-nek hívtak) és köténnyel; a hajuk simán hátrafésülve, egy-két ágra befonva és kontyba foltüzve. Hajadonfőtt voltak, vagy bekötött fejjel. Selyemkendőjük színe fehér, kisebb részben pedig egyszinü tarka. A legények ünneplője kétszeles bőgatya (némelyik rojtos is) volt, oldalt varrott sima „vikszes” csizma, fehér ing (nem bő ujjas), ezen fekete „kismándli” fekete gombokkal, fölül kihajtós fekete kabát (egyiken sincs kötés). A fejükön alacsonytetejü fekete kalap sima széllel, magos szalaggal. Szűrt 1920-ban láttak viselni Vadkerten utoljára. Suba a temp* Adatközlők: Ocskó József (53 éves) kisgazda 10-15-ször vőfély és édesanyja Ocskó Pálné Faragó Erzsébet (75 éves) kisgazda özvegye. Leírta Szomjas-Schiffert György Soltvadkert, 1954. június 14. 52
