Szomjas-Schiffert György: Régi lakodalmak a Duna-Tisza közén - Thorma János Múzeum könyvei 23. (Budapest-Kiskunhalas, 2006)

Régi lakodalmak Bács-Kiskun megye középső részén

a lány ablakához és (kopogtatás nélkül) beszólt: „Juliska, nyisd ki (v. gyere ki)!”. Ezt háromszor kellett mondania. A harmadikra jött ki a lány és beeresztette az udvarlót. Ha nem jött ki, a legény mehetett, nem kellett. Volt úgy is, hogy a legénykomák többen együtt jöttek. Elsőbb az szólt be, aki legjobban akarta a lányt. Ha nem sikerült neki, a többi nevette és a másik próbálkozott. Amelyik tetszett a lánynak, azt beeresztette. Az udvarlónak sokszor irigyei akadtak, akik kint lesték, hogy megverjék - ilyenkor reggelig is bentmaradt a lánynál. A fiatalok egymás mellett ültek a pádon vagy a padkán. A szülők már ágyban voltak és onnan figyelték őket. Volt úgy, hogy az ablakon beszólt az irigy legény: „Gyere ki, az anyád..Bentről „egy kukkot se szóltak” és kivárták, hogy a busszúszomjas legény eltakarodjék. Az udvarlási idő egy-két-három évig is eltartott. Közben más legény is be-beszólt az ablakon és kérte a lányt „nem is éggy, se kettő!”. Ilyet soha be nem engedtek, de ha „ki akartak adni” az udvarlón, akkor a következő napokon éppen őt nem engedte be a lány.

A „lányhójáró nap”-okon az érdekelt felek kiöltözködtek. A legény „vikszét csizmába” jött. Negyven éve még 5-6-7 szeles bő gatyákban jöttek, amely „lerakva, vasalva olyan vót, mint a patyolat”. A bőszájú ingen „kismándli”- t hordtak. A lányok bőszoknyásak voltak, a hajuk két fonatban a fejtetőre tűzve, amelyben két ujjnyi széles kék vagy zöld szalag volt kötve. A szalagot minden héten változtatták.

A legény megbeszélte a lánnyal az egybekelésük dolgát, s megmondta neki előre, hogy ősszel vagy tavasszal fogja megkérni. A lány elmondta az anyjának és kezdődött a készülődés a lakodalomra. Gyűjtöttek „staférung”-ra, bútorra (legrégebben ládára) és baromfit neveltek.

A legény este jött megkérni a lányt, - egyedül. A lányos háznál tudták: - „Kérő léssz!” - „Lányomhoz gyünnek estére kérőbe.” A kiöltözött udvarló előállt: - „Marcsa néni, szeretném feleségül venni a Juliskát, ha adnák!” Persze, hogy adták, ez már csak formaság volt. Vagyonról, megélhetésről nem esett szó. „Stafé- rungba” szokás volt adni „sublótot és kaszlit” (legrégebben tulipános ládát), 6 vánkust, 2 dunyhát, lepedőket és egy tehenet. A legény kapott hazulról szűrt vagy subát és egy tehenet vagy két borjút, ha a szülő bírta. A fiatalok másnap együtt mentek vásárolni Kőrösre (Kiskőrös), Kecskemétre, Kalocsára vagy Halasra (Kiskunhalas). A legény megvette a gyűrűt, a lánytól pedig kapott „két szép inget, jegyinget.” A lány a leendő anyósától kapott két selyem-, vagy szövet fejkendőt. (Most másképp megy a dolog: „kézfogó”-nak hívják az eseményt, amikor is ebédre vagy vacsorára meghívják a legény szüleit a lányos házhoz, s ezen a legény átadja a gyűrűt a lánynak.)

A beiratkozás után a lány még selyem vállkendőt adott a legénynek, négy sarokra hajtva, s mind a négy sarkára „boti kis rózsák” voltak odatűzve gombostűvel. Ha az esküvőig terjedő időben a legény valami rosszat hallott a lányról és el is hitte, akkor a kendőt bedobta a lányos ház udvarába és „a lány sírhatott a legény után”. A legény és a lány együtt kérték föl a vőlegényi násznagyot és a meny39