Szomjas-Schiffert György: Régi lakodalmak a Duna-Tisza közén - Thorma János Múzeum könyvei 23. (Budapest-Kiskunhalas, 2006)

Régi lakodalmak Bács-Kiskun megye középső részén

asszonyi násznagyot, akik a keresztapák voltak, amelyik nem élt, azt az egyik nagybáty helyettesítette. A lány és legény együtt kérték fel az „öreg vőfényt” és a „kis vőfény”-t. Csak a módosabb családoknál volt két helyen lakodalom, a vőle- gényes háznál és a menyasszonyos háznál, ilyenkor 2-2 vőfélyt kértek fel.

A lakodalmakat őszidőben szeptemberben vagy októberben tartották, tavasszal pedig a farsangban (böjtidőben nem). Néha májusban is előfordult lakodalom. Hétfő és kedd volt a lakodalmas nap. Előtte való csütörtökön a#két vőfély együtt hívogatta a vendégeket. Ünneplőbe öltöztek, amely állt hosszúszárú, ráncos, „vikszés csizmá”-ból, 5-6-7 szél bőgatyából, gömbölyű pakfont gombos zsi- nóros mándliból, amelyre fekete gombos zsinóros kabátot vettek (a ruhaanyag fekete vagy szürke posztó). Az ünneplőhöz pörge fekete kalap járult. A „kis vőfény” kalapján nagy virágcsokor volt, „boti jeges fehér virágból, szalaggal négy ágra.” Az „öreg vőfény”-én semmi. Az „öreg” mellén kis bokréta volt a „kicsidén semmi. Mindkettőnek botja volt, a görbéjén virágcsokorral (muskátli vagy ilyes). Mindegyik pálcán két színes fejkendő lobogott („sárgás-félék”), ezek voltak a „hivogatós-kendők”, amelyeket a menyasszonyék adtak és kötöztek a pálcákra. A két vőfély délben kezdte a hívogatást és este 8-9 órára végezte. Először a nászokat (a menyasszony szüleit) hívták. Mindenütt csak az „öreg” mondta a hívogató verseket. Borral kínálták őket mindenütt, úgyhogy estére már nótaszóval mentek oda, ahová a vőlegényes háznál kapott cédula szerint menniük kellett. Az öregek emlékezete szerint 70-100 személyes volt a legnagyobb lakodalom, de általános volt a 30-40 személyes.

A meghívottak a lakodalom előtt való este vitték az ajándékokat, ki hova volt hivatalos. Aki nem hozott ajándékot, arról tudták, hogy nem jön el. A haragos rokont is meghívták, s ha jött, békült. Ajándékul kuglófot is és „kúcsos”-t is hoztak. (A „kúcsos” üres kalács volt, három ágból fonva, de nem volt virágosra alakítva.)

A lakodalom előestéjén két kocsin vitték el a menyasszony holmiját. Fölpántlikázott, csengettyüs lovak húzták a kidíszített kocsikat, még az ustorokon is lógtak a színes papírpántlikák. A legénység énekelt: „Nem jó este, minden este a fonóba eljárni”. Útjukban néha elkötötték előttük az utcát szalmakötéllel, ahol szűk köz volt. A menyasszonyos házhoz ilyenkor nyelves asszonyokat hívtak (néha még fogadtak is), akik „böllenkedtek” az érkezőkkel. A kis vőfély vezette őket, amint beállítottak: „Együttünk a menyasszony ágyáé!” A vőlegény nem volt közöttük, nem jött el. Az asszonyok hímeztek-hámoztak: - „Most fosztjuk a tollat!” A kis vőfély vezette az alkudozást a menyasszony holmijára. Az asszonyok sokat kértek, a kis vőfély keveset ígért. „Kúdusok vattok!” - feleseltek vele, de leengedték a portékát egy, fél forintra (12 krajcár volt akkor 1 kg cukor). A kis vőfélynek kellett kiváltania a holmit. Borral tartották őket, s ha nem vigyáztak, odakint bemeszelték fehérre a lovakat, kocsikerekeket vagy kiszedték a kerékszögeket. „Utóbb má kinnmarattak a kocsisok”, hogy meg ne szégyenüljenek. Végül is nagy rivalgás közepette vitték a menyasszony ágyát. Az a nóta járta ilyenkor:

40