Szomjas-Schiffert György: Régi lakodalmak a Duna-Tisza közén - Thorma János Múzeum könyvei 23. (Budapest-Kiskunhalas, 2006)

Régi lakodalmak a Felső-Kiskunságban

A cigányok erre húzzák a törököst és akkor gyünnek befelé a törökök. Négyen, öten, vagy hatan vannak. Az eggyik cigány rongyokban van, a másik kéményseprőnek néz ki, van köztük néha csikós bügatyába, ingbe, pitykés mellénybe, árválányhajas kalappal, sarkantyús csizmába. Van köztük embör asszonynak őtözve, kosár a karján, fakanál a kezibe és ha a szoknyájához nyúlnak, üt a fakanállal. Mindéggyikön fehér ruhábul egész arcot eltakaró lárva (álarc), rajta a száj, szöm, orr kivágva és piros festékkel kifestve, a szemöldök feketével. Az álarcon alul és fölül két-két pertli van, azt kötik össze hátul. Minnyája embör szokott lönni, asszony ritkán találkozik. Ha csikós van köztük, az jár elöl, de elsőbe a vő fény vezet, járja a törököst jobbról balra körbe haladva, aztán kiáll és középrül bíztattya ükét: - Haj, karikára! — később az ugrásnál mög: - Csak a padlásig! Volt, hogy a vőfény fél óráig is táncoltatta ükét, alig bírták a végin. A násznép neveti.

A törökök jobbról balra haladnak karikára, hátul összetött kézzé. Eleibe sima polkalépésöket csinának, finoman. Ebbe a jobbláb lép szorosan a csizma orra elé éggyet lábújhögyre, utána a balláb a régi helin éggyet, utánna mögen a jobbláb éggyet, azután a balláb lép a jobb elé és így mén tovább. Két sima kör után az ug- rálós kezdődik. Két lábbal éggyütt jobbra kell ugrani, onnét balra, mögen jobbra, de itt mögaprózva kiverni a zenét (j"3 J : jobb-bal-jobb), aztán balra a két ugrást, mög az aprózást. Ebbül is van égy-két kör. Harmadik a forgós. Féllábon ugrálva balra forognak és tapsikolva kiverik a zenét; éggy forgás jobb lábon, éggy a balon és ezt váltogattyák. Egy kör mén a forgóssal, aztán a sima és az egész előrü.

Mikor a törökök má beleizzadnak és a vőfély is mögelégöli, csárdást húzat nekik kettőt, hármat, amire híhattyák a mönyasszonyt és a koszorúslányokat. Később a többi násznépet is, de csak a lányokat, asszonyokat. A mönyasszony mög a lányok elbújnak, de a törökök előkeresik ükét a legényök háta mögül, előhúzzák és táncoltattyák. Akármit kérdöznek a törököktü, nem felenek, csak intögetnek, mög a szömüket villogtattyák. Az asszontörök is nőket hí a táncba, de ha a násznépbű embör kéri táncba, néki mönni köll. Ilyenkor a férfiak, ahogy a dérékát fogják, a fődhöz akarják vágni, de nem haggya magát. Csak erős embör vállata, hogy török asszony lössz, rá is vót készülve, hogy majd helyt köll áni. Néha föl is boríttyák, mögszégyönül és rögtön kiszalad, ha mög nem fogják az ajtóba.

Ha vége lössz a csárdásoknak, a vőfény ekajáttya: - Haj, ki, haj! és a törökök szalannak kifelé. Az udvaron borral kínájják ükét és az asszontörök kosarába útra- valót tösznek: kúcsoskalácsot és tyúkhúst. Ahol mög akarják tréfálni ükét, ott féltéglát tösznek alúra. Régebben vót úgy is, hogy a konyhába itatták ükét, de a borba erős hashajtót töttek, az ajtót mög bezárták. A törökök nemsokára könyörögni keztek, hogy möhessenek, mer sürgős lőtt. Nyitották is az ajtót, a törökök mög szalattak égymást taposva. Rosszújártak, mer az ajtó előtt köröszbe vót téve a vizesteknő, abba beleestek.”

20