Pál László - Jáger Levente - Tóth B. László: Halasi portrék - Thorma János Múzeum könyvei 22. (Kiskunhalas, 2006)

Pál László–Jáger Levente-Tóth B. László Halasi portrék - Miklósa Erika

Fotó: erikamiklosa.com

— Kiskunhalasról, a szülőhelyedről, gyermek és ifjúkori éveid városáról mi jut estedbe? (Próbálom afonalat célorientáltam a „téma”felé vezetni, lévén ennek a kis dialógnak mégiscsak egy halasi könyvben kellene megjelenni. Bár ezt az apró részletet, beszélgetésünk valódi okáról úgy döntöttem inkább elhallgatom előle, szeretném, ha őszintén vallana magáról nekünk.)

— Kiskunhalas egy állomás.

— Milyen állomás?

— Hát egyszerűen: az első. Az eddigi leghosszabb és a legemlékezetesebb. Szeretettel is emlékszem vissza. Bár őszintén megvallva, a városban töltött tizenegynéhány évem leginkább az ifjúkori „szenvedéseim” helyszíne volt.

— Ifjúkori szenvedések? Milyen szenvedések?

— Az iskolában csapnivalóan rossz tanuló voltam. Sportolni imádtam, ám rendszeresen sérülésekkel bajlódtam... (Negatívan induló visszaemlékező mondatai után szemlátomást elmereng. Addig is csöndben ülünk. Gondolkozik, majd folytatja.) Barátaim viszont sokan voltak. Velük nagyon jó volt. Valamiért a művészlelkeket szerettem, annak ellenére, hogy akkoriban ugye nekem még semmi közöm nem volt a művészethez, zenéhez. Az egyik legjobb barátnőm, Lehoczki

Gabi, színésznő szeretett volna lenni, állandóan verseket mondott, imádta az irodalmat. Sokat olvasott, falta a kultúrát, én pedig imádtam a műveltségét.

— Mivel töltötted az idődet?

— Edzésre jártam. Mindennap. Ennyi. Iskola után sportpálya, azután haza, tanulás. Jobban mondva ültem az íróasztalkámnál és álmodoztam, az ablakon át belerévedtem a világba.

— ...és vártad, hogy teljen az idő!? Minél hamarabb már felnőtt lehessél!

— Valahogy így. De a sport nagyon érdekelt. Mindig nyerni akartam. Most is. (Oszlani kezdenek felettünk a felhők. Sőt, a nyerés szó kapcsán még egy huncut, kis mosoly is megjelent a szája sarkában.)

— Milyen helyezéseid voltak?

— Az első érmemet kilenc évesen szereztem, egy bronzérmet. A MEDOSZ pályán tartottak a városi iskolák között egy adétika bajnokságot. Klasszikus versenyszámok: hatvan méteres síkfutás, kislabda hajítás és távolugrás. Én rögtön dobogós lettem. Azonnal megérezve a nyerés ízét. Nyílván valóvá vált, hogy jók a képességeim. Ezután szinte kötelezően kezdtem el az edzéseket.

80