Pál László - Jáger Levente - Tóth B. László: Halasi portrék - Thorma János Múzeum könyvei 22. (Kiskunhalas, 2006)
Pál László–Jáger Levente-Tóth B. László Halasi portrék - Miklósa Erika
Miklósa Erika operaénekesnő Miklósa Erika városunk díszpolgára, számos díjjal és elismeréssel kitüntetett — nem mindennapi módon lett - operaénekes. Az eltelt tizenöt évben bejárta a fél világot, Kiskunhalastól New Yorkig hosszú út vezetett. Bármerre is járt, hangjával elismerést szerzett, vagy éppenséggel könnyeket csalt közönségének szemébe. Idén márciusban tartott budapesti koncertjére már hetekkel előre elfogytak a jegyek, amely eseményre egyébként kétszáz halasi rajongó is érkezett, akik a közönséggel együtt felállva ünnepelték a sztárt. Erika látván az ismerősen mosolygó arcokat, érezvén szülővárosának szeretetét, örömében - ezúttal ő is - elsírta magát. Nem mindennapi módon lett énekes, ezért így mi is egy rendhagyó beszélgetést szerettünk volna könyvünkben közreadni. Erika férjét és menedzserét — Lóránth Zoltánt — kértük, legyen a segítségünkre. (Kiskunhalas felé tartunk. Erika és én, ketten ülünk az autóban. Fülledt, nyomasztó idő van, ami némiképpen rávetül hangulatunkra. En veitek, ő csöndben ül mellettem, néz) a tájat. Majd egyszer csak megjegyzi, halkan.) — Úristen! Mennyire régen jártam errefelé! — Fontosán mikor is volt utoljára? — Fél éve, annyi biztosan volt már. — Mit jelent neked Kiskunhalasi — Imádok erre az Alföld felé menni, csak mostanában nem volt sem időm, sem energiám. Olyan sok helyre hívtak, hogy ha éppen nem kellett lennem sehol, akkor otthon maradtam. Mozdulatlanul „töltöttem” magam. — Soha nem gondolkodtál azon, hogy errefelé legyen a felnőttkori otthonod? — Nem. Nem tudom, talán azért nem, mert valójában a szüleim, a családi gyökereink sem innét valók. — Honnan is származnak a rokonok? — Ezerszer jobban el tudtam volna képzelni, hogy Zalában lakom, ahonnan az apámék jöttek. Vagy valahol a Duna mellett is szívesen laktam volna. Már gyermekkoromban is a Dunánál szerettem a legjobban lenni. Baján és környékén sokszor nyaraltam. Szeretem a dombosabb vidékeket és valószínű ezért is lelkesedtem annyira az ödetedért, hogy a közös otthonunk a Bakonyban legyen. (Miközben erről beszélgetünk, éppen Földvárnál a Duna hídon kelünk át. Ahogy gurulunk a vízjeleit, Erika ismét az érzelmeiről beszél.) — Ez a látvány, a folyónak, a víznek az érzete nekem mindig egy annyira megnyugtatóan jó érzés. Határtalan boldogság, a gyerekkorom jut eszembe. 79 Fotó: Ferincz János
