Szakál Aurél (szerk.): Balotától Balotaszállásig - Thorma János Múzeum könyvei 21. (Kiskunhalas, 2006)
Balota a kezdetektől a 20. század közepéig - Ozsváth Gábor: Népi építkezés Balotán
Népi építkezés Balotán „Aki homokra építi házát” Ozsváth Gábor Dániel Amikor valamely településen végigsétálunk, érdeklődésünket két fontos tényező határozza meg: a táj természeti adottságai, értékei, valamint az e tájat használó ember tevékenységének eredményeként megjelenő létesítmények, építmények. Az avatott szem gyakran sokat felismer ezek alapján a település társadalmi, gazdasági értékrendjéről anélkül, hogy bárkivel szót váltott vagy egyáltalán találkozhatott volna. Leolvasható a meghatározó életmód, a gazdasági erőviszonyok, a társadalmi kapcsolatok, a helyben élők vallási hovatartozása, a rokonsági kötelékek ereje, részben életkor szerinti tagozódása, az ősök iránti tisztelet mértéke, a helyben élők konzervativizmusa vagy éppen az új iránti fogékonysága is. A lakosság közösségi felelősségtudata a figyelmes szemlélő előtt ugyancsak világossá válik, hisz egyaránt felismerhető a hosszabb távra előre tekintő, a következő nemzedékek jövőjéért is felelős, vagy éppenséggel az egocentrikus, a csupán a jelennek élő, mindent azonnal learatni vágyó gondolkodásmód. Minden lakott helység rendelkezik egy csakis rá jellemző, kollektív kulturális értékképpel, amelyet természeti, környezetföldrajzi adottságai, a közös történelmi múlt, a helyben élők társadalmi és anyagi műveltsége, gyökerei, társadalmi, gazdasági kapcsolatrendszere emel közös élettérből községgé. A természeti adottságokon túlmenően az első, ami magára vonja a szemlélő figyelmét, a ház, a hajlék, a természeti és az épített környezet viszonya, a házak, épületek anyaga, formája, egymástól való távolsága, a telkek nagysága, kerített vagy kerítetlen volta, a közlekedési útvonalak hálózata. A táj természeti adottságai meghatározzák a letelepülő népesség megélhetésének és letelepülésének körülményeit. Az emberek és az állatok hajlékának elkészítésével kezdődik a honfoglalás, az új élettér kialakítása. Az egykoron Kiskunhalas határához tartozó, mára Balotaszállás határain belüli területeket - Balotapuszta, Göbölyjárás, Alsószállás és Füzespuszta - a 18-19. századi térképek tanúsága szerint korábban többnyire állattenyésztésre, később földművelésre is használták. A természeti adottságok és a terület mezőgazdasági hasznosítása egyaránt meghatározta a lakóhely, valamint az azt körülvevő, további építmények jellegét és alapanyagát. A pusztai állattartó gazdálkodás, a legeltetés nagyobb területigénye és az ezzel járó mozgékonyság könnyen előállítható, esetleg szállítható épületeket részesített előnyben; az állatok enyhelyeként szolgáló, ideiglenes cserények kerültek előtérbe. Az emberi tartózkodást, telelést szolgáló és csupán kis alapterületű épületek szintén kevés berendezési tárggyal voltak felszerelve. 93
