Szakál Aurél (szerk.): Balotától Balotaszállásig - Thorma János Múzeum könyvei 21. (Kiskunhalas, 2006)
Balota a kezdetektől a 20. század közepéig - Száraz Csilla: Balota története a kezdetektől a késő középkorig
kor a feldúlt sír összetöredezett csontjait nagyjából egybegyűjtötték, és egy csomóban elásták. Mivel Balázs István tudta, hogy Ván Benjamin református lelkész érdeklődik a régiségek iránt, mutatóba vitt neki néhány darabot. A leletek további sorsát a II. világháború is meghatározta. Balázs István a háborúban eltűnt, tanyáját Boldizsár András volt urasági gazda foglalta el, aki maga is említette Dienes Istvánnak, hogy egész rakás volt a véretekből, de a gyerekek széjjelvitték és szétszórták. A tanya előtti szántón osztozkodó Boldizsárék és Rikkék szavaiból ugyanis kivehették, hogy évről-évre találtak itt tárgyakat a sír feldúlása után is. Maga Dienes is talált egy félhold alakú pity- két a környéken. Boldizsáréktól azt is megtudta Dienes, hallottak róla, hogy a Rikk gyerekek találtak itt „valami aranyosat”. Rikkné maga is elismerte, hogy több rövi- debb-hosszabb keskeny kis aranyszalagocska, valamint fogazott szélű, töredékes, díszített aranylemez volt a birtokában. Varrógépjének fiókjában őrizte, de aztán a gyerekek elhányták, sőt talán ékszerhez is jutott belőlük. Az évek során talált sok tárgy gyakorlatilag teljesen elkallódott, s egyedül a Boldizsáréknál hányódó vaskengyelt sikerült az 1960. évi ásatás során megszerezni. Szerencsére más volt a sorsa a Ván Benjáminhoz jutott régiségeknek. Amikor 1953-ban Vánnak Halast el kellett hagynia, édesanyjának adta át őrzésre a leleteket, aki végül Nagy Czirok László néprajzkutató, majd Janó Ákos múzeumigazgató unszolására egyenként adta át azokat a halasi múzeumnak. A leletek megváltását a halasi múzeum önerőből nem vállalhatta, ezért a Művelődési Minisztériumhoz fordult segítségért. Végül 1500 forintért Dienes István a kapott pénzen megváltotta a jeles leletet.7 Dienes még a vásárlás előtt leletmentést folytatott a területen. Erről a következő rövid jelentést tette közzé a Régészeti Füzetekben: „Felsőbalota: A Pap-tanyán előkerült egyik legrangosabbnak látszó honfoglaló magyar női sírunkat hitelesítettük. A sír helyén nyitott nagy felületen szétszóródva 14 db aranyrozettát, aranyszalagocskát találtunk. Megszereztük a sírhoz tartozó kengyelt is.”8 A Thorma János Múzeumba összesen 33 tárgy került. (A tárgyak felsorolását a lelőhelykataszterben közlöm.) A leletek előkerülésének szövevényes történetét és a tárgyak mindenre kiterjedő elemzését utóbb Révész László foglalta össze.9 Régészeti terepbejárást (felszíni leletgyűjtést, a friss szántásban az eke kiforgatta cserepek és tárgyak összegyűjtését, az előkerülés helyének térképen történő elhelyezését) a területen először Méri István végzett, aki középkori lelőhelyek után kutatott a Zöldhalom környékén. Ezt 1959-ben Dienes István folytatta, aki ásatása megkezdése előtt végigjárta a Méri által leírt lelőhelyeket és kiegészítette azok leírásait. Járt a Templomhegyen, a Kőhalomnál, és a Négyeshatámál is. Szisztematikus terepbejárás a történeti Halas területén az 1990-es években kezdődött Gallina Zsolt régész vezetésével10, a területet jól ismerő Szalai Sándor kiskunhalasi nyugalmazott állomásfőnök segítségével. Ezt a munkát folytattam később, egyetemi szakdolgozati témám Felsőbalota régészeti topográfiája volt. A terepbejárást 1997. október-novemberében és 1998. február-márciusában végeztem Balotaszállás-Felsőbalotán, egy kisebb területet a Göbölyjárási részben is bejártam. Terepbejárásom során természetesen a már ismert lelőhelyeket is újra dokumentáltam és beépítettem dolgozatomba.11 Balotaszállás régészeti leleteinek, Árpád- és középkori történetének összefoglalása a 2000-ben megjelent Kiskunhalas története 1. kiadványban is megírásra került, amelyben neves kutatók írnak a történeti Halas határának, így érintőlegesen Balotának is a régmúltjáról.12 E tanulmánykötet megfelelő fejezeteibe szakdolgozatom eredmé12
