Szakál Aurél (szerk.): Balotától Balotaszállásig - Thorma János Múzeum könyvei 21. (Kiskunhalas, 2006)
Balota a kezdetektől a 20. század közepéig - Ozsváth Gábor: Népi építkezés Balotán
val egyaránt; a pitar gyakran kapott téglaborítást. Balotaszállás külterületén az 1950-es évekig épült lakóházak legelterjedtebb építési módjának a vertfal tekinthető. A vályogfal A földépítmények legfejlettebb technológiáját képviseli a vályogból való építkezés. Az eddig tárgyalt faltípusokkal szemben mind időben, mind pedig hozzáértésben nagyobb ráfordítást igényel. Míg az eddig bemutatott esetekben az építkezés helye és a falazóanyag általában térben egymáshoz közel helyezkedett el, addig ezen eljárás során a vályog előállítása és felhasználásának helyszíne közötti távolság jelentős is lehet. Az eddigiekkel ellentétben az építkezésre való felkészülés a falazóelemek előállításával indult. A korábbiakban leírtakhoz hasonlóan a jó kötőképességű, sárga vagy szürke agyagos földet szalmatörekkel, pelyvával alaposan összedolgozták, majd deszkaformákba taposták. A nyers vályogot ezekből napos, simára letakarított helyen, sorban, egymás mellé borították. A vályogot - hogy a Nap egyenletesen száríthassa -, gyakran forgatták. így érthető, hogy e munkát meleg, nyári napokon végezték. A megszáradt, kész vályogot gúlákba rakták, eső ellen védték, majd később szállították a falazás helyszínére. Hut József például 1956-ban építette Öregfaluban levő házát, melyhez a vályognak valót a Makay dűlőből hordta23. Az építkezéshez szükséges vályog vetésére a kevésbé tehetős családok saját erejükre támaszkodtak, míg a tehetősebbek a már kész vályogot vásárolták meg. Több balotaszállási családról tudjuk, hogy korábbi, egyszerűbb otthonaikban lakva, évekig dolgoztak családostól a falazáshoz kellő vályog elkészítésén: Erről számolt be például a Göbölyjáráson juttatott földre települt Zádori István lánya: édesapja előbb földgunyhót készített, ebben élve szabadidejében évekig vetette családostól a vályogot tanyája építéséhez, melyet helyiségenként ragasztgatott egymáshoz24. A vályogvetés több birtoknélküli család számára a megélhetés kiegészítésének számított. A mai Balotaszállás belterületén az 1950-es években föllendült építkezések idején az állami gazdaság cigány családokat foglalkoztatott a szükséges vályog előállítására25. A vályog mind méreteiben, mind alaprajzában változatosabb épületek előállítását tette lehetővé. A tanyavilágban elsőként az erősebb gazdasággal rendelkező gazdák birtokközpontjaiban, majorsági épületek anyagaként jelent meg; innen terjedt el a kisebb portákra. A vályogépítésben a család saját ereje helyett a szakértelemmel rendelkező építőbrigádok kerültek előtérbe. A vályog a polgári építkezésben is jelentős szerephez jutott, így a népi építészet taglalásakor nem térünk ki a továbbiakban a változatos építési folyamatok tárgyalására. Vegyes falazatok Míg a korábbiakban bemutatott építmények mindenikének alapanyaga bár más-más eljárás szerint növényi rostokkal dúsított föld, addig a következőkben tárgyalandó épületek esetében a falak tartószerkezeteiben és kitöltésében a föld mellett a tanya környékén fellelhető növények is jelentős szerepet kaptak. így felhasználtak szinte minden fásszárú vagy részben szilárd rostú növényt: karót, vesszőt, venyigét, nádat, szalmát, kukorica- és napraforgószárat, fahasítékot és mindenféle faanyagot. Gyakran előfordult, hogy egy építményen belül is egyes falszakaszok különböző megoldással készültek. Közös jellemzőjük, hogy általában előbb az épületek szilárd vázát készítik 100
