Mészáros Ágnes: Kiskunhalasi hiedelmek - Thorma János Múzeum könyvei 19. (Kiskunhalas, 2005)
A természetre vonatkozó hiedelmek
előtti gyík, megelőzésként hozzáérintették a nyakukhoz. A Szent György nap előtt fogott lepkét és a karácsony böjtjén fogott legyet is szerencsehozónak tartották. Nagyon sok lehetett régen errefelé a kígyó, hisz még az asszonyok is sokan tudtak olyan történetet mesélni, hogy miként öltek meg egy-egy kígyót kukoricakapálás közben. Még ma is emlékeznek rá, hogy a farka naplemente idejéig még mozgott. A kiskunmajsai határban lévő Üllés pusztaiak emlékeztek egy különös fajta tarajos kígyóra: Mer valamiké) itt is vöt erre még tarajos kígyó is. Olyan piros volt a feje, oszt olyan tollak vannak rajta. Piros taréja vót neki. Nekimén az embörnek. Üllés, Ötfa és Bodoglár területén volt alkalmam kígyókőről szóló hiedelemtörténeteket hallani. Bodogláron gyémántkőnek nevezték azt a követ, amit kb. 30 karéjba gyűlt kígyó összefújt, mesélte Molnár Antal 72 éves pásztor: Egyszer egy délután a bátyósom aszongya [azt mondja], majd ő kihajtja a pulykákat. Itt mindjárt van egy kis tanya, azon túl egy nyárfás erdő, ott olyan fagödrök vótak, teli vót ilyen száraz falevéllel. Hallja ű azt a borzasztó súrolást. Hát hun lehet, mi az? Csak nézi, nézi, egyszer csak látja a fagödörbe. Hát, azt mondja, legalább több vót, mint 30 darab kígyó. Ezek itt karikára möntek, így egymás után möntek karikára. Azt mondják, hogy a gyémántkövet fújják olyankor. Csak a bátyós közébük vágott, azt szétmöntek, elszaladtak, még a lába fejin is möntek keresztül. Németh Ferenc üllési gazda is látta a kígyókő fújást: Ahun sok kígyó vót, összebújtak kúpba, oszt akkó ottan jelzettek meg fütyűtek is... Aztán egysző egy juhász elmönt szamáron oda. Oszt közéjük vágott a horgossal [horgos bottal], oszt szét- ugrottak a kígyók. Akkor ű gyorsan odanyúlt, aztán f ölkapta a követ. Oszt vitte. Aztán a kígyók mög möntek utána egész a Szabadkai útig. Ott azok beeresztötték, azok már várták is, embörök várták puskával, oszt akkó a kígyókat lelüvö/dözték. Másképp agyonverték vóna, ha be nem bír menekülni. Aztán megszűnt itt a kígyóbarlang. A kígyókövet apródonként fújták a mérges kígyók. Ennek a kőnek fehéres volt a színe, gyulladáscsökkentő hatást tulajdonítottak neki. Cserényi László Ötfán úgy emlékezett a kígyókőre, hogy amikor megfogta, elolvadt a kezében, mintha jégből lett volna. A kígyófújta kő hiedelemmondáját az 1980-as évekig hazánkban 36 településen gyűjtötték fel a kutatók. Erdész Sándor 1984-ben megjelent kötetében térképre vitte ezt a 36 helyet, s ebből az derül ki, hogy a Duna-Tisza közéről még nem közöltek kígyókőről szóló hiedelmeket.64 A kígyókat úgy ismerik, hogy azok szeretik a tejet, és veszélyt jelentenek a tej- szagú csecsemőkre vagy nagyobb gyerekre nézve, mert bemászhatnak a szájukon. Volt olyan, hogy az alvó csecsemő cumisüvegére tekeredett egy kígyó, és kiszívta a tejet az üvegből. Más esetben egy serdülő lány száján bemászott egy kígyó a gyomrába: Egy családnak vót két tehene, és a tehenet olyan jó erős süldőlány őrizte. Eljárt hozzá egy fiatal gyerök tanácskozni [barátkozni]. A kislány elaludt, 31
