Szakál Aurél (szerk.): Halasi Múzeum 2. - Thorma János Múzeum könyvei 18. (Kiskunhalas, 2004)
Történelem - Kolozsváry-Kiss István: A Kolozsváry-Kiss család története
A Kolozsváry-Kiss család története 197 tanult, ahonnan 1914 júniusától Londonban szándékozott nyári vakációját eltölteni. Itt érte az első világháború kitörése, a két nyugati nagyhatalom augusztusi hadüzenetét követően sikerült minden ingóságát kényszerűen hátrahagyva hazajutnia. Debrecenben segédlelkész lett dr. Balthazár Dezső püspök mellett, majd 1915-ben a lekészi oklevelet is megszerezte jeles eredménnyel. Ezt követően püspöki titkárként dolgozott. 1918 tavaszán lelkésszé választották Újpesten. Az 1919. április elsejére tervezett országgyűlési választásokra a halasi Függetlenségi és 48-as Károlyi-féle párt őt jelölte képviselőül, de a kommunista hatalomátvétel miatt a választások elmaradtak. Halas román megszállása alatt a helyi Nemzeti Tanács felkérésére - angol nyelvtudását felhasználva - eljárt Budapesten az angol missziónál a megszállók túlkapásainak megszüntetése érdekében. 1921-ben feleségül vette Balthazár püspök leányát, majd Debrecenben parochus lelkész volt haláláig, s mellette gazdálkodott tiszántúli és halasi birtokán. Budapest ostroma során bombatámadás következtében vesztette életét. Leszármazottai (két gyermek, nyolc unoka, tizenhat dédunoka, stb.) közül heten végeztek református teológiát, többségük parochus lelkész. IMRE (1894-1915) a halasi gimnázium elvégzése után joghallgató Debrecenben. 1914 őszén bevonult katonának. Huszár hadapród őrmesterként az orosz frontra került, ahol 1915. június 30-án eltűnt. (Állítólag sebesülten hadifogságba esett, de többé nem jött felőle hir.) Nevét és emlékét a halasi gimnázium előcsarnokában lévő emléktábla, és az első világháborúban elesett hősök emlékműve őrzi. ÁRPÁD (1896-1984) a halasi gimnázium öt osztályának elvégzése után a nagyváradi honvéd hadapródiskolában folytatta tanulmányait. 1914. október 15-én (két nappal 18. születésnapja előtt) zászlóssá avatták, majd bevonult csapattestéhez, a szegedi 5. honvéd gyalogezredhez. Decemberben már az orosz fronton volt, 1915 júniusában megsebesült (mellkasán hatolt át a lövedék, de tüdeje nem sérült meg). 1916 januárjában hadifogságba esett. Irbigy, Kurgán, majd Novo-Nikolaevszk, ahonnan 1918 tavaszán sikerült megszöknie és három hónapig tartó kalandos utazás után Kiskunhalasra érkeznie. 1919 nyarán a bácskai 15. sz. vörös gyalogezred századparancsnok főhadnagyaként román hadifogságba került és a brassói fellegvárban őrizték. A hivatásos tisztiállománynak a trianoni békefeltételek által előírt létszámcsökkentése során - saját kérésére - szolgálaton kívüli állományba került. Tiszántúli birtokán gazdálkodott, ahol egy modem tejfeldolgozó üzemet létesített, amely azonban néhány év múlva - a nagy gazdasági világválság következtében - tönkrement. 1936-ban családostól visszaköltözött Kiskunhalasra. A megörökölt sóstói szálloda- melegfürdők-étterem üdülő - komplexumot felesége vezette. Részt vett az erdélyi és bácskai bevonulásban, 1944 tavaszán ismét behívták katonának, pályaudvar-parancsnok Halason, Kecskeméten, Drégelypalánkon, majd 1945 tavaszán vitéz Oszlányi Koméi törzskarához került. Semmcringnél megsebesült. Egy orosz lövedék a combját súrolta, a másik a jobb kézfején okozott maradandó roncsolást. Vagyonának kényszerű elvesztése után 1948- ban családostól Budapestre költözött, előbb hivatalsegédként, majd haláláig a kőbányai református egyházközség pénzbeszedőjeként 10. Kolozsváry-Kiss Árpád (1896-1984)
