Lehóczki György: Kiskunhalasi tűzoltóság 1904-2004 - Thorma János Múzeum könyvei 17. (Kiskunhalas, 2004)
Kiskunhalas város tűzvédelme 1882-ig
KISKUNHALAS VÁROS TŰZVÉDELME 1882-IG Kiskunhalas város a Duna - Tisza közének déli részén található, Budapesttől 134 kilométerre. 1241-ben, a Muhi-pusztai csata után, az egész ország tatárkézre került és elpusztult. A tatárok kivonulása után IV. Béla a kihalt Duna-Tisza közére ismét kunokat hívott be. Ilyen kun település létesült a mai Kiskunhalas helyén is, ez vetette meg a jelenlegi város alapját. Későbbi oklevelek bizonysága szerint a kunok települése 7 székre oszlott. Az egyik szék központja Halas volt, s a halas széki kunok a Csertán nemzetséghez tartoztak. Albert király egyik okirata 1439-ben már városnak írta Halast, mint Bács-Bodrog egyik helységét. 1451-ben ismét a kunsági városok közé számították Halast, amely kunkapitánysági, törvényszéki székváros volt. 1475-ben pestis ragály pusztított Halason és a város környékén, ezért Mátyás király a halas széki kapitányoknak megengedte, hogy a kipusztult lakosok helyére akárhonnan hívjanak oda lakosokat. A város török kori újjátelepítése 1626-1630 táján történt, amikor „az Baranyiságból kiszakadt emberek Halasra szállottak.” Ez a település vízzel körülzárt területen volt, ahonnan a szárazföldi kijárás kizárólag kelet felé, a mai Szilády Áron Refonnátus Gimnázium helyén lévő magaslaton keresztül volt lehetséges. E szigetszerü terület közepén helyezkedtek el az új telepesek, általában kerítés nélküli kunyhószerü házaikban. A további, de a vízen belüli részeken alakultak ki a háztartásokhoz és a fuvarozáshoz szükséges, valamint kisebb számú állatállomány tartására szolgáló úgynevezett akolhelyek, továbbá a búzás vermek, ólak és a takarmányfélék tárolását szolgáló kerített helyek. Ezeknek a kerítése árokból, garádból, sövényből állt. A nagyobb területet igénylő szénáskertek a vízen kívülre szorultak. Az egyik ilyen szénáskert a mai Szilády Áron gimnázium, Kossuth utca, Bundzsák István utca és Mátyás tér által közrezárt aránylag magasabb fekvésű területen, a másik pedig a mai Lomb utcai óvoda környékén volt. A város újjátelepülésének felvázolása bizonyítja, hogy az meghatározott rendszer szerint történt, amelynek alapelve elsősorban az élet- és vagyonbiztonság volt, beleértve nyilvánvalóan a tűzi veszedelmek távoltartását, a tűzi veszélyességek kiküszöbölését, ahogy azt annak idején mondták. Ezt a célt igyekeztek szolgálni későbbi századokban is a helyi és felsőbb hatóságok rendelkezései. A XVIII. század közepén a legtöbb lakóépület mellett sütőházat is tartottak és ez a helyzet meglehetősen veszélyes volt. Csak hosszú évtizedek alatt sikerült felszámolni ezeket. Állandóan visszatérő téma volt 9
