Szakál Aurél (szerk.): Thorma János 1870-1937 - Thorma János Múzeum könyvei 14. (Kiskunhalas, 2003)
rovására. Életművében időnként felismerhetőek valamely korábbi stílus új környezetbe olvadt nyomai, mintegy kiegészítve sajátos és jól felismerhető személyes jegyeit. Ilyen a Cigányok című 1906-ban festett kompozíció, amely, Courbet plasztikus realizmusának környezetébe a szimbolizmus világából átemelt démoni asszonyokat (cigányasszonyokat) helyezett. A valóság minél hitelesebb és teljesebb fel- 7- Gustave Courbet: Kisaszonyok alamizsnát adnak egy tárása során Thorma né- °rnansi pásztorleánynak, 1851 hányszor a munka vilá- Leeds, City Art Ga ery gának megjelenítésére is vállalkozott, inkább Millet-t, mint Jules Bretont vagy Léon Lhermitte-et tekintve elődjének. A Hazatérő vagy a Borsót fejtő parasztember mindkettő 1910-ből - bizonyítják, hogy a legjobb akadémiai hagyományok áte- melhetőek a plein air világába, ráadásul veleszületett romantikus hajlamait sem kell megtagadnia. Thorma életművében nem voltak radikális fordulatok. Az idő múlásával, ahogy sokasodtak tapasztalatai, festészete egyre szabadabbá és társtalanabbá vált. 1910 után, amikor a Gauguin-élmény hatására sík színfoltok alkalmazásával kísérletezett (Húsvéti kenyérszentelés, Tavasz), majd a húszas években, Nagybányán, a Zazar-parton, főleg az emberi lélek jelenléte által megelevenedő tájkép sajátos hangulatának megragadásával kísérletezett. Modern ruhákat viselő fiatal hősnőit ugyanolyan határozott karakterrel rögzítette vásznaira, mint a tájat. Tagadhatatlan ugyanakkor egy különös érzelmi borzongás vibrálása e képeken. Emlékezzünk Courbet ornans-i kisaszonyaira! (A falu kisasszonyai alamizsnát adnak egy pásztorlánykáriak egy ornans-i völgyben, 1851). De a tágas látómezőben felsejlő messzeség hangsúlyozza az Ibolyaszedők (1920) merengő alakjainak magárahagya- tottságát is. Hogy Thorma jól ismerte Courbet műveit, bizonyítja az Aradi vértanúk (1893-1896)16 című képe is, mely a nagy francia festő egyik főművének, az Ornans-i temetésnek a felfogását követi. A húszas évek tájképeinek zöme már az érett kor kiegyensúlyozottságát közvetíti. A tiszta, jól kiválasztott színfoltok azonos hangszínben adják vissza egy virágzó mező, vagy egy terjedelmes domb karakterét; az ég és a föld aránya a 121
