Szakál Aurél (szerk.): Thorma János 1870-1937 - Thorma János Múzeum könyvei 14. (Kiskunhalas, 2003)

bontakozik ki a tömeg különös, modern megfogalmazása, és melynek vázlatai Géricault őrülteket ábrázoló tanulmányait idézik, Thorma hagyományosabb, konven- ciózusabb, de nem kevésbé látványos felfogása a jelen történeimnek kérdéseit feszegeti, egyrészt a fokozatos társadalmi radikalizalódás, másrészt a festői virtuozitás szembenállását a historizmus követelményeivel.

Az első nagybányai nemzedék naturalizmusa, mely részben Courbet a végletekig becsületes, tömör realizmusából, („solide comme les murailles")6, részben a falusi élet poézisét dicsőítő festők, elsősorban Jules Bastien-Lepage, de nem kevésbé Jules Breton, Théodule Ribot vagy Léon Lhérmitte festészetéből táplálkozott, összefonódott számos olyan, a plein air gyakorlat során kialakult eljárással - egészen a hordozható üvegműtermekben való festésig7 - melyek lehetővé tették a természet minél pontosabb megfigyelését, illetve a vele való legteljesebb egybeolvadást. A művészek egész serege többek között: Jean Béraud, Pascal-Adolphe-Jean Dagnan-Bouveret, Jules-Alexis Meunier, Alfred Roll, Jules Adler, Jean-Eugéne Buland - törekedett a modern városi élet Baudelaire által megénekelt látványos jeleneteit a legnyersebb valósághűség jegyében megragadni, nem egyszer felhasználva az új technika, a fotográfia nyújtotta lehetőségeket is8.

1891-ben, amikor a müncheni akadémián elsajátított alapos ismeretek birtokában, tanulmányai folytatása céljából Thorma Párizsba érkezett és beiratkozott a Julian Akadémiára, a művészeti életet egyaránt jellemezte a túlhaladott, szellemileg és érzelmileg egyaránt kiüresedett naturalizmus megkérdőjelezése, a „Revue Blanche" körül csoportosuló művészek, a jövendő Nabik szintetista és dekoratív felületszervező elméleteinek meggyökeresedése - éppen a Julian Akadémia műtermeiben -, valamint Eugene Carriére mélyen spirituális szimbolizmusának sikeres fogadtatása. Henri Focillon volt az, aki már 1928-ban meghatározta az úgynevezett „kifinomultak" nemzedékét9, melynek 1890 körül induló tagjai különösképpen vonzódtak a dekorativizmushoz. Annál is nagyobb volt e vonzalom, hogy e generáció felbukkanása egybeesett a díszítőművészetek általános fellendülésével, és egy olyan stílus széleskörű elterjedésével melyben egya117

2. Luden Simon: Körmenet Penmarch-ban, 1901 Párizs, Musée d'Orsay